Richard Benc – Studio Underd0gOlvasási idő ~ 9 perc

Studio borító

Korábban olvashattátok a Studio Underd0g egyik modelljének tesztjét itt az 5BAR-on. Ezzel párhuzamosan, pedig megkerestük Richard Benc-et, a márka alapítóját és vezetőjét, hogy egy rövid interjú keretében meséljen nekünk az elmúlt több, mint két év rögös útjáról.

Richard, kérlek mesélj magadról pár szót.

Teljesen mértékben dizájn orientált vagyok, a különböző formák és azok megtervezése áll számomra mindig a középpontban. Terméktervező mérnökként végeztem, amely kiváló alapot biztosított ahhoz, hogy ezt a szenvedélyemet munkaként tudjam végezni. Alapvetően nem tartom magamat sablonos és rendkívül precízen élő embernek, viszont az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordítottam ezen területeknek a fejlesztésére.

Hogyan csöppentél az órás világba?

Hét évvel ezelőtt, még bőven a Studio Underd0g előtt, kerültem közelebb az óraiparhoz, amikor is az egyetem elvégzése után az volt a feladatom, hogy olcsó, 10 dollár alatti karórákat tervezzek főleg gyermekek számára.

Studio első
Egyik, Richard által tervezett óra
Forrás: eBay

Ezeknek mindig volt egy tematikája, ami mentén a teljes kinézetet fel kellett építeni. Mindig is úgy éreztem, hogy ugyan indulásnak ez megfelelő számomra, viszont belül valami egészen mást szeretnék és jóval többre is képes vagyok. A munkám mellett párhuzamosan otthon, a szabadidőmben mindig a saját projektjeimen dolgoztam, amelyeket folyamatosan változtattam és frissítettem. Aztán 2020 márciusában Londont lezárták a COVID miatt és ekkor gondoltam azt, hogy eljött az idő. Na, de erről később.

Mit jelent számodra az óra és jelenleg mik vannak a kollekciódban?

Studio Mr Jones
Ilyen óra is található Richard kollekciójában
Forrás: YouTube

Talán az, hogy manapság óra nélkül nem megyek sehova, mindent elmond arról, hogy mennyire vagyok szoros kapcsolatban a karórákkal. Jellemzően mindig új Studio Underd0g modelleket tesztelek, hordom őket folyamatosan és ha tetszik megfontoljuk, hogy beemeljük az aktuális kínálatba. Ezen túl természetesen tökéletes óra számomra nem létezik, ezért a kollekcióm is elég szerteágazó, melyekben többek között megtalálható Mr Jones, Christopher Ward Bel Canto, Rolex Datejust és Tudor Black Bay 58 is.

Utóbbihoz kapcsolódik egy érdekes történet is. Képzeld, ellopták tőlem ezt az órát és gondoltam feltöltöm a sorozatszámát a Tudor központi adatbázisába, ahol az eltulajdonított darabokat tartják nyilván. Nagyjából hét hónappal később teljesen váratlanul kaptam egy hívást, hogy megtalálták az órámat és mehetek érte. Még ma is élénken él bennem ez az élmény és mondanom sem kell, hogy innentől ez a konkrét óra számomra még fontosabbá vált. Egyébként is sokkal inkább a sztori adja az óra igazi értéket számomra, mintsem egy borsos árcédula.

Kanyarodjunk vissza, hogyan indult a Studio Underd0g?

Tehát a lezárások alatt, még nagyobb volt a motiváció, hiszen a munkahelyemen is csökkent a munka mennyisége, illetve az akkori élethelyzetünk is erősen korlátozottá vált, így felszabadult elég sok időm. Nagy erővel elkezdtem a különböző terveket elkészíteni, amely során az volt a cél, hogy alapvetően egy komoly óra legyen a végeredmény, de közben a játékosság is jelenjen meg. Ez egy rettenetesen nehéz terület, hiszen a kettőt úgy kell ötvözni, hogy közben maradjon meg az óraság is és ne tűnjön komolytalannak sem az egész koncepció. A tervezést 3D renderek követték, amelyeket tovább finomítva elkészült az első kép a véglegesnek szánt óráról.

Studio Kickstarter
Az eredeti Kickstarter kampány
Forrás: Kickstarter

A több hónapos, kemény munka után úgy gondoltam, szélesebb körben is megmutatom ezt a tervet. Tulajdonképpen nem volt mit veszíteni, maximum a rendkívül sok belerakott időt és energiát, viszont nagyon erős volt bennem a vágy, hogy ezt végig vigyem. Az akkori legnagyobb microbrand csoportba raktam fel a képet az óráról, amely óriási siker lett és egyből elözönlöttek a kérdések, melyek leginkább az elérhetőségre vonatkoztak. Ezt az óriási érdeklődést megragadva indítottam egy Kickstarter projektet, amelyen keresztül elindult az első modellekre az előrendelési lehetőség. Nagyon hamar elfogyott az első kontingens, ebből is látszott, hogy innen nincs visszaút, folytatni és további rendelhetőséget kell biztosítani az emberek számára.

Honnan jött a név?

Az első és legfontosabb lépés a márkanév megtalálása, amely a jelenlegi órapiacon nehéz kihívás volt. Gondolj bele, olyanra van szükség, ami rövid, ideálisan 5-6 karakter, könnyen megjegyezhető és jól hangzik a világ bármely táján. Ilyet sajnos hosszas gondolkodás után nem találtunk, ezért egy teljesen más irányba mozdultunk el. Úgy tekintettünk a névre, mint bármilyen regisztrációs oldalon megadható felhasználónév, amely ötletes, de közben jelentéssel is bír.

Így állt össze a végleges változat, ahol a Studio a terméktervezői szakmához köthető, míg az Underdog pedig átvitt értelemben engem szimbolizál, ahol az óriási versenyben, nagy kutyákkal körülvéve igyekszem egyszemélyes márkaként működni és színesíteni a kínálatot. Valamint, ugye felhasználónév sincsen különleges karakter nélkül, ezért megkülönböztetés gyanánt az „o” betűt „0”-ra cseréltük.

Hányan vagytok jelenleg?

Több, mint két éve indult a márka. Eleinte egyedül voltam, kiegészülve az órásmesterekkel, viszont idővel annyi teendővel bővült a mindennapi munka, hogy azt nem tudtam maximális odafigyelés mellett ellátni. Jelenleg három fő alkotja a cég üzleti és adminisztrációs részlegét, emellett pedig hét kolléga dolgozik órásmesterként, akik a produktív munkát látják el. Büszkeséggel tölt el, hogy a csapat minden tagja itt, az Egyesült Királyságban dolgozik és így bármikor megvan a lehetőség a személyes egyeztetésre is.

Miért pont kronográf?

Ahogyan említettem, mindenképpen komolyan vehető órát szerettem volna eredetileg. Egy kis csavarral, úgy gondoltam, hogy az 50-60-as években jellegzetes, stopperrel ellátott ketyegők kiváló inspirációt nyújtanak. Ezután egy megfelelő szerkezetet kellett keresni, amely beleillik ebbe az összképbe, és autentikus kiegészítője tud lenni a teljes koncepciónak. Ezen szempontok miatt esett a választás a Seagull ST-190-esre, amely története régre nyúlik vissza. Tulajdonképpen ez egy Venus 175-ös, oszlopkerekes, kézihúzós szerkezet, amelyet korábban a svájci nagy gyártók is használtak. Később a Venusnak a további fejlesztésekhez pénzre volt szüksége és a terveket, illetve a gépeket is a kínai tiencsini óragyár vette meg. Ők kis átalakítással, 19 kövesre terveztek át és 1963-ban befejezték a prototípusok tesztelését.

Studio szerkezet
Új óra, ízes történelemmel kiegészítve

Ezután, pedig a kínai légierő is nagy mennyiségben használt ilyen szerkezettel szerelt órákat, így ennél alkalmasabbat nem is találhattunk volna az óráinkhoz. A tervezés során nem az volt a vezérfonal, hogy a trendeket kövessük, abból már van jó néhány márka és modell, hanem az, hogy igazán szerethető, vidám, de mégis megfelelő komolyságú órát tudjunk adni az embereknek. A hangulat, az inspiráció és a szerkezet tehát már megvolt, viszont a fűszer még ezután következett.

Mi a története a színeknek?

Studio színek
Nagyon karakteres minden modell
Forrás: Hodinkee

Kezdetben három színnel indult el a kollekció. A „Watermel0n”, a „Go0fy Panda” és a „Desert Sky” modellek szerepeltek az eredeti Kickstarter kampányban, amikhez később csatlakozott a „Mint Ch0c Chip” és a „Strawberries & Cream” változat. Utóbbi rövid ideig volt elérhető, és már nem is szerepel a kollekcióban, így az első négy modell alkotja a jelenlegi kínálatot. A megjelenés előtt biztos voltam benne, hogy a klasszikus fekete-fehér panda lesz a közönség kedvenc, de nagy meglepetésre több, mint 50%-os részaránnyal a „Watermel0n” futott be, amely jelenleg is kitart.

Studio kék
„Desert Sky” és az inspiráció
Forrás: Studio Underd0g

Legutóbbi rendelési ablakban is 44%-ban választották a dinnye tematikájú óránkat, amelyet azért terveztem ilyenre, mert előtte még senki nem készített rózsaszín-zöld színű órát. Egyébként annak ellenére, hogy ezt a modellt ismeri mindenki, hiszen ezt mutattuk meg először, nem ez a személyes kedvencem, hanem a „Desert Sky”, amelyet egy Nike edzőcipő inspirált. A „Mint Ch0c Chip” egy diák által 1973-ban Angliában feltalált mentás csokiforgács fagylaltnak az órás leképeződése. Végül, de nem utolsó sorban a „Go0fy Panda” sem maradt teljesen klasszikus fekete-fehér, hanem a kronográf mutatók végei zöld festést kaptak, ezzel is mutatva, hogy a pandák kedvenc csemegéje a bambuszrügy.

Hogyan lehet hozzájutni az órákhoz?

Állandó rendelési lehetőség nincsen, évente több alkalommal nyitjuk meg a rendelési ablakot, ahol 6 órás időintervallum áll rendelkezésre a megfelelő óra kiválasztásához. Ez számunkra a legideálisabb, hiszen nem kell folyamatosan készletet fenntartani, illetve mindig pontosan fel tudjuk mérni az aktuális igényt az óráinkra. Emellett a vásárlóinknak is tervezhetőbb ezáltal a vásárlás, hiszen ebben a 6 órában bármikor leadhatják a rendelésüket.

A szűk keresztmetszetet az órák gyártása jelenti, amely jelenleg havi 500 db-ot jelent, így ha valaki előbb szeretne órához jutni, akkor érdemes hamarabb megnyomni a rendelés gombot, mert ebben a sorrendben küldjük ki az elkészült órákat. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy ezt a limitet 600 db-ra felemeljük, ezzel is segítve a gyorsabb kézhez vételt, remélhetőleg a következő alkalommal már ezt tudjuk biztosítani.

Merre haladtok tovább?

A jelenlegi kínálat marad, tehát a kronográfok továbbra is elérhetőek lesznek, folyamatosan próbálunk új színeket és tematikát keresni, amivel bővíteni tudjuk a palettát. Ezen túlmenően, pedig október végén egy nagy újdonsággal készülünk, ugyanis akkor fogjuk bejelenteni az első field watchot, ami természetesen szintén megkapja a Studio Underd0g csavart. Ezzel az új típussal igyekszünk megmutatni mindenkinek, hogy a márka nem csupán „egyslágeres”, hanem képes más területre is átvinni a koncepciót és érvényesíteni az identitását.

Studio áfonya
Az aukcióra készített óra
Forrás: Studio Underd0g

Emellett természetesen a brand népszerűsítése is ugyanolyan fontos és aminek nagyon örülök, hogy most már szélesebb körben is sikerült megmutatni az óráinkat, ezáltal az érdeklődés is évről-évre növekszik. A jó ügyek segítése kiemelten fontos számunkra, ezért a jótékonysági kezdeményezéseket is maximálisan támogatjuk. Legutóbb az EveryWatch jótékonysági aukción vettünk részt, ahol egy speciális, áfonya színvilággal rendelkező óra talált gazdára rendkívül magas áron. Ezt a tevékenységünket a jövőben is folytatni fogjuk.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

Egyértelműen az üzlet vezetése. Ez egy nagyon komplex folyamat és én magamra mindig „csak” óratervezőként tekintettem, aki szenvedéllyel végzi a feladatát, ami idővel kiegészült számos szervezési és csapatvezetési feladattal. Ez egy rendkívül hosszú tanulási út, amiben jelenleg is benne vagyok és igyekszem folyamatosan bővíteni a tudásomat. Az viszont sokat segít nekünk, hogy mára már az óráink szinte eladják magukat, köszönhetően a feltűnő, egyedi karakterüknek.

Változtatnál valamin, ha újra kellene kezdeni?

Hmm, ez egy jó kérdés. Talán egyetlen dolgon… már az elejétől kezdve, amennyire lehet az Egyesült Királyságban tevékenykedő cégeket és szakembereket keresnék meg az alkatrészeket és a kiegészítőket tekintve. Mostanra az összeszerelés teljes egészében itt valósul meg és a végső minőségellenőrzést is a Horologium végzi el, akik kiváló szakmai referenciákkal és kollégákkal rendelkeznek. Ezen felül, a második generáció esetében az óraszíjakat is lecseréltük és a David Richards által, 2017-ben alapított The Strap Tailor bőrszíjakat használjuk. Ettől eltekintve minden mást változatlanul csinálnék.

Kis háttérinfó nektek, kedves olvasók, hogy mennyire könnyen és egyszerűen ment az egyeztetés Richard-dal, mert ilyet még nem tapasztaltam. Az óra tesztjének írása közben gondoltam írok egy rövid üzenetet neki, hogy van egy ilyen ketyegőm, amit nagyon szeretek és ha esetleg van ideje, kedve szívesen beszélgetnék vele a márkáról. Legnagyobb meglepetésemre másnap már várt is egy üzenet, amiben nem a szokásos, „Köszönjük a megkeresést, hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot” szöveg, hanem egy határozott igen és egy időpont javaslat állt. Számomra ez rendkívül pozitív és kellemes visszajelzés volt a részéről, amit ezúton is köszönök szépen!

További nagyon sok szakmai sikert és elismerést kívánunk Richard-nak, és természetesen a Studio Underd0g-nak is.

Az órákkal kapcsolatban pedig bővebb információt és adatot, továbbá feliratkozni is a Studio Underd0g weboldalán tudtok.

További források: Kaminsky Blog, James Porter & Son

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Joó Szabolcs
Joó Szabolcs
Bakancslistás tétel volt egy komoly óra beszerzése 30 éves koromra. Azóta eltelt pár év és időközben a letudandó feladatból hobbi és szerelem lett, amelynek állomásait igyekszem veletek is megosztani.

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!