Az internet az utóbbi napokban ismét felrobbant a legújabb Moonswatch hallatán, mely ezúttal egy Snoopy-val közös kollaborációval lépett az óraipar színterére.
Külcsíny, ami állandó
Vannak dolgok, amik nem változnak, ez pedig igaz a legfrissebb, Snoopy kiadásra is. Jelen esetben, ami a korábbi összes Moonswatch-al megegyezik: az anyagok, valamint a méretek.
A tok anyaga biokerámia, dimenziói pedig az eredeti Moonwatch-al megegyezően korona nélkül 42mm, magassága tokfültől-tokfülig 47.3mm, szíjszélessége pedig 20mm, így bőségesen válogathatunk az utólagos szíjmegoldások között. Itt azonban felhívnám a figyelmet a rugósfülek óvatos eltávolítására, ugyanis a biokerámia könnyen megsérülhet! (Ugye, Szabi??!)
A szíj ugyan abból a VELCRO anyagból készül, mint a korábbi kiadásokon. Ezeknek külleme továbbra is jópofa, valamint az űrben járt szíjakra emlékeztet, azonban kényelmük erősen megkérdőjelezhető. Azt hiszem nem meglepetés, hogy a Snoopy-n amint módomban áll, le is fogom cserélni. A gyári szíjjal kapcsolatban csupán egy kis érdekességet tudnék kiemelni, ami kicsit rontja számomra az összképet.
Ugyanis ezen modell hivatalos neve a Mission to the Moonphase, de a szíjon (valamint a hátlapon) csak annyi szerepel, hogy Mission to the Moon. Ez vajon szándékos, esetleg valaki hibázott? Döntse el mindenki maga.
Holdfázis? Egy Swatch-ban??
Valóban, nem csalás, nem ámítás, ebben az órában megtalálható egy holdfázis komplikáció, a többi modell tizedmásodperc gyűjtőjének a helyén, a számlapon 2 óránál. Ez egyben talán a Snoopy Moonswatch legérdekesebb része, ugyanis ez a funkció más Swatch modellekben nem fellelhető, továbbá itt található meg egy a Snoopy képregényekből már jól ismert idézet, amely így szól:
Ezt a megoldást az ETA G10-es szerkezetcsaládjának egyik ritkábban használt verziója valósítja meg. Mivel a biokerámia tok nem bontható roncsolás nélkül, ez sem segít azon, hogy az amúgy sem javítható szerkezet esetleges hibáit elhárítsuk.
Beszerezhetőség
Amennyiben valaki biztosra akart menni, úgy a megjelenés napján, vagy akár az előtt már sorba állhatott a kijelölt Swatch üzletek valamelyikénél. Budapesthez legközelebb a bécsi Graben-en található esik, illetve fontos kiemelnem, hogy a Snoopy verzióra is igaz az, hogy egy ember egyszerre csak egy darabot vásárolhat.
Azonban ezt félretéve az is rontotta az esélyeket, hogy ebbe a butikba mindössze 15 darab Snoopy Moonswatch került. Vagyis a sorban álló emberek közül az első 15 tudott magának vásárolni ebből a kiadásból. Ez nem kirívó eset, ugyanis a világ más országaiból is érkeztek „jelentések” nevetségesen kis darabszámokról, ami érthető okokból kifolyólag felháborodást váltott ki az emberek között.
Záró gondolatok
Amennyiben hinni lehet a híreszteléseknek, a továbbiakban sem lesz a Snoopy Moonswatch nagy számban elérhető, így aki szeretne vásárolni egyet, annak érdemes résen lennie. Ennek oka ismeretlen, de saját véleményem szerint magasabb „presztízs értéket” szánnak ennek a modellnek, mint a többinek.
Ettől függetlenül, hogyha szerencsével jársz a kijelölt Swatch butikok egyikében, 315€ ellenében a Te kollekciód is tarkíthatja egy ilyen nem túl komolyan vehető, bohókás, ámde mégis különleges Moonswatch. Ez az ár magasabb, mint a sima modellek esetében, ami a jópofa kiegészítők fényében teljesen érthető.
Neked mi a véleményed a Snoopy Moonswatchról?
Szerző
- Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.