Első órát vennék – milyet?

Tapasztalataim alapján, mindenki eljut arra a pontra, hogy az élethelyzete úgy hozza, szükség van egy órára. Azoknak igyekszünk mankót nyújtani, akik életük első „komolyabb” óráját tervezik megvenni. Ettől a világtól […]

Jókor jött – Longines HydroConquest GMT

A 2007-ben bemutatott HydroConquest a Longines megoldása volt a kortárs búvárórára, amely 300 méteres vízállóság mellett minden jól ismert, merüléshez használt tulajdonsággal rendelkezett, méghozzá elérhető áron. Most megérkezett a kissé […]

A tenger védelmében – Oris Dat Watt Edition II

Az elmúlt években az Oris a fenntarthatóbb óragyártás mellett tette le a voksát. Egyrészt saját karbonlábnyomának csökkentése, másrészt pedig a speciálisan kiválasztott szervezetekkel való együttműködés révén. A 2021-ben megjelent Oris […]

Az igazi király – King Seiko SJE095

A Seiko csúcsmárkái egészen különböző utakat jártak be, annak ellenére, hogy 1961-1975 között óriási rivalizálás folyt közöttük. A Grand Seiko töretlenül ívelt felfelé, míg a King Seiko az idők során […]

Minimalista mindenes – NOMOS Ahoi Neomatic 38 Date

A NOMOS Glashütte órák a minimalista, Bauhaus ihlette formatervezés, a kifogástalan minőség és a házon belül fejlesztett szerkezetek miatt váltak teljes joggal ismertté. A napokban bemutatásra kerültek a legújabb Ahoi […]

Elegancia jóárasítva – Baltic HMS & Bicompax 003

Nem is olyan régen indította útjára első kollekcióját a Franciaországban, Etienne Malec által alapított Baltic. Az első Kickstarter-kampány óta nagyon jól szerepeltek és most, pedig megjelent a harmadik iteráció, az […]

Óralexikon – Lume áttekintő

Gondolkodtál már azon, hogy miért világítanak az órák a sötétben? Mindez annak köszönhető, amit lume-nak nevezünk és sok éven át az óragyártók számos különböző anyaggal kísérleteztek, hogy a mutatókat sötétben […]

Színes TV a Midótól – Mido Multifort TV Big Date

A teljesen új Mido Multifort TV Big Date egy stílusos időmérő, amely tökéletesen ötvözi a vintage hangulatot a modern funkcionalitással. A Multifort kollekció ezen tagja az elegancia és a praktikum […]

Hold újratöltve – Ming 37.05 Moonphase Series 2

A Ming újabb holdfázis komplikációval ellátott órát mutatott be, amely ezúttal sem a megszokott sémát követi. Kevesebb, mint két évvel ezelőtt a Ming piacra dobta első holdfázis és dátum komplikációval […]

Óralexikon – Genfi csíkozás

Bizonyára te is találkoztál már a genfi csíkozással, még ha akkor még nem is tudtad, hiszen ez az egyik legelterjedtebb díszítési módszer órák esetében. Na, de pontosan mi is ez […]

Omega Seamaster 75. évforduló

Idén 11 új modellel ünnepli az Omega a Seamaster 75. évfordulóját. Mindegyik óra gyönyörű „Summer Blue” számlappal érkezik, amelyek árnyalata vízállóságtól függően változik. Seamaster Aqua Terra mellett, Ploprof, Planet Ocean, […]

Korallok ihlették – Christopher Ward C60 Atoll 300

Megérkezett az itthon még kevésbé ismert, Christopher Ward népszerű búváróra kollekciójának két új tagja. Rozsdamentes acél lünettával, újragondolt számlappal és vidám, színes gumiszíjjal érkezett meg a C60 Atoll 300. A […]

Biztos siker? – Citizen Series 8 GMT

A Citizen visszatért egy vadonatúj GMT-vel, amely a magasabb kategóriájú Series 8 platformon alapul. Ezek az új modellek a manapság, két igencsak népszerű jellemzőt egyesítik: a GMT komplikációt és az […]