Jaquet DrozOlvasási idő ~ 5 perc

Jaquet Droz

Miniatűr festés, faragás, gravírozás és zománcozás aprólékos munkája jellemzi, valamint a tourbillon kifejezés se áll távol a Jaquet Droz kivételes kollekcióitól.

Teljesen visszanyúlhatunk a múltba, pontosabban 1738-ba, amikor Pierre Jaquet-Droz teljesen beleszeretett az órakészítésbe. Olyan órákat álmodott meg, amelyeknek egyre kifinomultabb mozgása felülmúlta az addig gyártott modelleket. Az aprólékos megmunkálás, a kézügyesség és mesterségéhez való komoly hozzáállás, valamint a mechanikai elvek ésszerű alkalmazása késztette arra, hogy bizonyos óráit zenével és különleges automatikával lássa el. Alkotásai rövid időn belül felkeltették a gazdag és igényes vásárlók figyelmét.

A Jaquet Droz név hallatán olyan luxus alkotások juthatnak eszünkbe, amelyek távoli tájakra hívnak minket vagy épp a természet lágy ölén csiripelő madarak kelnek életre a szemünk előtt. Szó szerint életre kelnek, ugyanis a tourbillon szerkezetek lélegzetelállító, szinte „mozgó festményeket” tárnak a szemünk elé.

Jaquet Droz

Rolling Stones Automaton

Természetesen nem csak természetközeli dizájnt kaphatunk, amit be is bizonyítottak egy 2022 decemberében megjelent automata Rolling Stones modellel. Az együttes immáron a 60. életévét éli és ennek alkalmából elkészült a ketyegő. Szinte sikítottam egy hatalmasat, mikor megláttam a hihetetlen aprólékos kidolgozást, ugyanis egy egész hangszerarzenál fogadott a már megszokott téma helyett.

Jaquet Droz

Az óra számlapján egy 43 mm-es, 18 karátos vörös arany bevonatú tokban a Jaquet Droz szakemberei kézzel reprodukálták tökéletesre a Stones színpadot. Láthatóak rajta a híressé vált gitárok, amelyek a rock and roll legendás groove-jait adták nekünk, valamint a néhai Charlie Watts minimalista dobfelszerelése is helyet kapott.

A gitárokat és erősítőjüket egyedileg, kézzel formázzák vörös aranytömbből, gravírozzák, majd festik. A cintányérok enyhén ívelt aranykorongból készülnek, hogy a pontos görbületet reprodukálják és állványukat fehérarany szál képviseli. A különféle, szintén fehér és vörös arany szálakból készült dob ​​tamok 1,2-2,3 mm átmérőjűek.

Jaquet Droz

Az egyes hangszerek pontos színtónusa, az erősítő tweed-bevonata, a gitárok hangvédője, a hangszórók, minden apró részlet, a legkisebb észrevehetetlen visszaverődés kézzel festett. Még Mick Jagger szájharmonikája is a mikrofonja mellett van, olyan aranytömbben, amely nem haladja meg a 1/10 millimétert.

Eszméletlen látvány és természetesen megkapjuk a márkától megszokott mozgást is a bakelitlemezzel. 1971-től napjainkig 6 ikonikus album formájában eredeti borítóval, amely körülbelül 30 másodpercig forog a színpad körül. Fontos megemlítenem, hogy a Jaquet Droz 23 borítóval készült és azt a bizonyos 6 darabot a vásárló választhatja ki, amelyeket a ketyegőjén szeretne viszont látni. A mozgást a koronába épített nyomógombbal lehet elindítani és még az ikonikus Rolling Stones logó nyelve is jobbra-balra kileng.

A csuklónkon elhelyezett rockkoncertet zafírüveg védi és 3 ATM a vízállósága. Igazán nagy Rolling Stones rajongóknak és óragyűjtőknek fantasztikus darab lehet a kollekciójukba, hallatlanul nagy összegért. Persze minden kézzel készült mestermű, mondhatni műalkotás, aminek ára van.

Jaquet Droz

A Rolling Stones Automatont a cal. 2653 AT2 szerkezet egy változata hajtja, amely a márka többi automata óráját vezérli. Minden időmérőn egy gravírozott rotor található, amely egy Rolling Stones album nevét, valamint az első felvétel évét és helyét tartalmazza. Mivel nem annyira kis példány a 43 miliméterével és 16,96 mm magasságával, ezért kutakodtam még egy picit a Jaquet Droz modellek között, hogy mit találhatnék a kicsi kis kacsómra és megláttam egy sokkal finomabb darabot, amely tényleg a hölgyek számára készült kis csoda.

Lady 8 Flower

A cég már nagyon sok változatot adott ki az évek alatt ezen a néven futó női karórákból, amik egytől egyik csodálatosak, de van pár kiemelkedő szépség a szememnek. Az ékszerész mesterség szellemével átitatott, minimalista és fordulatokkal gazdagon díszített óra, a Lady 8 és jellegzetes, hullámzó sziluettje a nőiesség, az elegancia és az órakészítési kifinomultság próbaköveiként tette le névjegyét. A La Chaux-de-Fonds-i műhelyekben a legkülönlegesebb időmérők megalkotásának vágya magasra teszi a lécet.

A Lady 8 Flower, a Jaquet Droz által gyakorolt ​​összes művészet és kézművesség fúziója, két egymásra helyezett körből áll, amelyek egy nyolcast alkotnak, ami a márka emblematikus száma, valamint a harmónia, a tökéletesség és a végtelenség szimbóluma.

Jaquet Droz

Ennél a modellnél az alsó körben egy szárnyait széttárt bordó pillangó látható, persze ez a típus is több színben elérhető. Grand Feu technikával zománcozott, kézzel festett és kézzel gravírozott karóra, amelynél a 18 karátos vörösarany tokon 114 gyémánt csücsül.

A Jaquet Droznál imádják a különleges mozgást és ahogy a Rolling Stonesnál megkaptuk a forgó bakelitlemezt a hangszerek körül, itt egy lótuszvirágzást nézhetünk végig. A lótuszt választották spirituális szimbólumnak, amely a szépséget és az élet körforgását képviseli. Ezek az értékek összeolvadnak a jellegzetes Jaquet Droz 8-as figurával, amely a tökéletesség és a harmónia szimbóluma, amelyet az óralap és az automata számlapja alkot.

Gombnyomásra aktiválódik egy lótuszvirág arany szirmokkal, amelyek kinyílnak, és felfednek egy gyémántot. A drágakő is mozog, pontosabban ellentétes irányba forog, ahogy a lótusz kinyílik és bezárul, hogy megjelenítse a csillogó briolette gyémánt minden oldalát. Vannak modellek, amiknél kék zafírt láthatunk a virágzás középpontjában és a ketyegőn 151 bagett csiszolású gyémánt, 383 briliáns csiszolású gyémánt és 54 kék zafír helyezkedik el.

Jaquet Droz

Méretben mindegyik Lady 8 karóra (vagy nevezzük inkább ékszernek?) 35 mm-es és 30 ATM a vízállósága. Minden esetben zafírüveggel és krokodilbőr szíjjal készülnek a modellek és mesés látványt nyújt bármelyik változat. Az állandóan fejlődő Jaquet Droz büszke „egyedülálló filozófiájára”, új anyagok és technológiák fejlesztésére. 

Ahogy Jaquet Droz saját márkairodalma mondja: „Egyes órák jelzik az időt. Vannak, akik mesélnek.”

A Jaquet Droz márka a felvilágosodás korában letette névjegyét a jellegzetes, innovatív és kifinomult, nevezetesen művészeti és formatervezési ihletésű karóráival. A mai napig lenyűgöző új időmérőkkel kápráztat el bennünket és érdemes mélyebben elveszni ezekben a mesterművekben.

Forrás: Jaquet Droz

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Pájer Beáta
Pájer Beáta
Amatőr és lelkes óragyűjtő a szépségiparból. Igyekszem megállni a helyem az 5BAR csapatában egyedüli csajként és olvashattok tőlem divattal is egybekötött órás tartalmakat, nem csak női "ékszerekről".

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!