Óralexikon – Lume áttekintőOlvasási idő ~ 8 perc

Lume borító

Gondolkodtál már azon, hogy miért világítanak az órák a sötétben? Mindez annak köszönhető, amit lume-nak nevezünk és sok éven át az óragyártók számos különböző anyaggal kísérleteztek, hogy a mutatókat sötétben is le tudjuk olvasni. Derítsünk fényt erre a kevésbé ismert területre!

Az első világháborúban indult be igazán a lumineszcens karórák iránti kereslet. Az első világháború katonáinak gyorsan és hatékonyan kellett leolvasniuk az időt. Egy zsebóra erre a célra nem volt megfelelő, valamint a zseblámpa használata szintén nem túl bölcs döntés a fronton lévő katonák számára. Ekkor érkezett el az a pont, ahol az órák lumineszcenciája, avagy lume-ja igazán teret kapott. Ezen anyagok használatával lehetőség nyílt az órák könnyű és egyszerű leolvashatóságára, melyre azóta is kiemelkedően van igény, így manapság a gyártók kínálatában, már többségében „világító” órákkal találkozhatunk.

Rádium

Lume radium
Nem egy túlszabályozott környezet
Forrás: CNN Style

Az elemet a kémia órákról is ismert házaspár, Pierre és Marie Curie fedezte fel 1898-ban. A Nobel-díjat 1903-ban kapták meg, majd Pierre 1906-ban bekövetkezett tragikus halála után Marie 1911-ben másodszor is elnyerte a díjat. A korai időkben úgy gondolták, hogy a rádium gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik, ezért italokban, fogkrémekben, sőt még hajkrémekben is használták. Körülbelül 1915-től kezdve a rádium volt a legmegfelelőbb anyag, amikor a lumineszcencia kívánatos volt olyan tárgyakon, mint az órák, karórák és katonai műszerek. Működése során a rádium bomlása elektron felszabadulással jár, ami cink-szulfiddal (foszforral) keverve fényes ragyogást eredményez. Eme lume negatív hatásai akkoriban még nem voltak ismertek, viszont nem sokkal később ezek is napvilágot láttak.

A precíziós ecseten túl, jóformán semmilyen kiegészítő védelmet nem alkalmaztak a radioaktív anyaggal szemben. Ennek következtében pár év elteltével sorra jelentkeztek azok az egészségügyi tünetek, amelyek a lume anyag nem megfelelő használata miatt alakultak ki. 1927-re Grace Fryer számlapfestő és néhány nőtársa „rádiumlányok” néven pert indítottak az Egyesült Államokban, miután sokan közülük megbetegedtek és meghaltak a rádiumnak való kitettség miatt. Ez a tettük megnyitotta az utat a munkavállalók fokozott jogi védelmére és az ipari biztonsági előírások további szigorítására vonatkozóan. Innentől fogva pedig drasztikusan visszaesett a rádium alkalmazása. Nagyságrendileg egy századára csökkent a teljes, felhasznált rádium mennyiség a 60-as évekre, ezért sem volt meglepő az 1968-as betiltása.

Promethium

Lume promethium
Sokkal előrébb nem jutottunk a promethiummal
Forrás: PrestigeTime

Miután a tudósok felfedezték, hogy a rádium mennyire mérgező, az óraipar gyorsan elfordult ennek a használatától, ugyanakkor az alternatívaként bevezetett anyag szintén radioaktív volt. A promethium egy rendkívül erős és ritka földfém, amelynek a felezési ideje két és fél év, tehát jóval kevesebb a rádium több, mint ezerötszáz évétől. Szerencsére az óragyártók csak rövid ideig használták ezt az anyagot lume-ként és a legtöbb így készült óra már nem is létezik.

Trícium

Lume Ball
Modern tríciumos megoldás
Forrás: Teddy Baldassarre

Ekkor új megoldásra volt szükség, hiszen már teret hódítottak a piacon a lume-mal ellátott órák. A következő állomást a trícium jelentette, amellyel ugyan ritkán, de még ma is találkozhatunk. A hidrogén radioaktív izotópjának tudományos elnevezése hidrogén-3, a trícium név pedig a görög tritos szóból származik, ami a harmadikat jelenti. A trícium ugyanolyan kémiai elvek alapján működik, mint a rádium: az anyag bomlásnak indul, elektronokat szabadít fel, amelyek izzásra késztetik a hozzá kevert foszfátot.

Lume Rolex
6 óránál látható a jelölés
Forrás: Chrono-Shop

Radioaktív jellege miatt az óramárkáknak jelezniük kellett, hogy a számlapokon trícium van jelen. A legismertebbek talán mind közül a Rolex és a Tudor jelölések, mint a „T SWISST” és a „SWISS T <25”, amelyek közül az utóbbi azt jelezte, hogy a trícium jelen van, de 25 mCi-nél kisebb mennyiségben. A Rolex által utoljára használt tríciumot a „T SWISS MADE T” jelezte, ami azt jelentette, hogy a trícium kevesebb, mint 7 mCi volt. Az mCi a Marie Curie után milliCurie-ként ismert sugárzás mértékegysége.

Az 1990-es évekig, ha szabad így fogalmazni a lume-ok királya volt, hiszen rettentő nagy mennyiségben használták a gyártók. Ez a diadalmenet 1998-ban ért véget, mikoris betiltották a festett módon történő használatát és ezzel párhuzamosan megjelentek a ma is használt anyagok korai változatai.

Lume Vostok
Tökéletes szemléltető kép
Forrás: R2Watches

Annak ellenére, hogy 1998-ban erősen korlátozták a használatát, a trícium visszatért a számlapokra. A trícium festékként történő használatát radioaktív tulajdonságai miatt nem engedélyezték, amely hasonlóan a rádium esetében felfestéskor nem csak az órakészítőre, de az óra viselőjére is veszélyt jelent. A trícium azonban az elmúlt években erőteljesen visszatért a lume kategóriába egy picit módosított kiadásban. Ma már gáz formájában állítják elő, amelyet üvegbe kapszulázva, belülről foszforréteggel bevonatolnak. A tríciumgáz bomlásakor elektronok szabadulnak fel és ez készteti izzásra a foszfort. Bár még ebben a formában is reaktív, viszont biztonságosan üvegbe zárva, elhanyagolható kockázatot jelent.

Elektrolumineszcencia

Lume Casio
Ez a látvány mindenkibe beleégett valószínűleg
Forrás: Wikimedia

Az elektrolumineszcencia a foszforon áthaladó elektromos áram hatására létrejövő fény. Az órában egy üveg- vagy műanyaglapot elektromos vezetővel és foszforral vonnak be, majd a számlap mögé szerelik. A gomb megnyomására elektromos áramot bocsátanak ki, amellyel a foszfor reakcióba lép és háttérvilágításként működik.

Ugyan ez leginkább az elemmel működő digitális órákban fordul elő, a Timex Indiglo a leghíresebb analóg órában alkalmazott ilyen típusú lumineszcencia. A vállalat 1992-ben szabadalmaztatta ezt a technológiát, így a Timex egyike azon kevés gyártóknak, akik analóg órákat gyártanak ilyen megoldással, bár más megfizethető árú kvarcórákban is találkozhatunk ezzel a fajta lume-mal, egészen a Bertuccitól a Casioig.

Luminova

Lume pigmentek
Foszforeszkáló pigmentek
Forrás: Nemoto & Co.

A LumiNova volt az első olyan nem radioaktív lumineszcens anyag, amelyet órákban való felhasználásra fejlesztettek ki. A LumiNova kifejlesztése Kenzo Nemoto nevéhez fűződik. Hirosima és Nagaszaki USA általi bombázása után Nemoto kényszert érzett arra, hogy olyan lumineszcens anyagot fejlesszen ki, amely nem radioaktív. A lumineszcencia eléréséhez Nemoto arra törekedett, hogy a fénysugarakból állítsa elő a világításhoz szükséges energiát. Az 1962-ben alapított Nemoto & Co. cégen keresztül Nemoto segített a nem sugárzó, foszforeszkáló festékek népszerűsítésében.

1993-ban a megjelent a Nemoto & Co. első, foszforeszkáló pigmentet használó órája, amely a LumiNova nevet kapta. A stroncium-aluminát a tudományos neve annak a hatóanyagnak, amely Nemoto festékét világítóvá tette. Ez az aluminát vegyület egy halványsárga por, amely pigmentekkel keverve lumineszcenciát eredményez. A különböző keverékek eltérő színű lume-ot generálnak. Amellett, hogy nem radioaktív és nem mérgező, szagtalan és nem is gyúlékony anyagról van szó.

Super-Luminova®

Lume RC Tritec
RC Tritec AG használat közben
Forrás: RC Tritec

Ugyan Kenzo Nemoto találta fel a LumiNovát Japánban, de amikor az óragyártók és a rajongók ma a lume-ról beszélnek, akkor a svájci változatra, az úgynevezett Super-LumiNova®-ra gondolnak. Nem sokkal azután, hogy Nemoto piacra dobta a LumiNovát, a svájci székhelyű RC Tritec AG vállalat 1998-ban üzletet kötött a Nemoto & Co-val egy LumiNova-változat sorozatgyártására. Ma az RC Tritec AG az óraipar számára a foszforeszkáló pigmentek vezető gyártója és forgalmazója. Akár a búvárok kerestek a lumineszkálást, mert vízálló órát akartak viselni, amikor mélyen a tenger felszíne alá merültek, akár a versenyautó-vezetőknek volt szükségük foszforeszkáló órákra, a Super-LumiNova® mindenre megoldást tudott kínálni.

Működése nagyon hasonlít egy fénytároló akkumulátorhoz, amely energiát tárol és folyamatosan fényt bocsát ki. Az óragyártók szerint a természetes napfényt részesítik előnyben, de az erős mesterséges fénnyel is ugyanolyan jól működik. Amikor fény éri a lume-mal bevont felületet, a Super-LumiNova® elektronjai feltöltődnek és elkezdenek mozgásba lendülni. Ez az energiafelszabadulás lumineszcens ragyogást eredményez, ráadásképpen az anyag nem öregszik, emellett pedig újra és újra fényt bocsát ki.

A Super-Luminova® különböző foszforeszkáló pigmentjei saját kódokkal rendelkeznek, amikkel valószínűleg mindannyian találkoztatok már az órák adatlapjain:

C3 – Sárga színű, mind közül a legfényesebb

BGW9 – Világos kékesfehér, a C3 fényének kb. 95%-ával.

C1 – Fehér, a C3 fényességének kb. 31%-ával.

C5 – Zöldessárga, 89%-os fényerővel.

C7 – Zöld, 84%-os fényerővel

C9 – Kékes-zöld, kb. 83%-os fényerővel.

Ezen felül pedig, nyolc különböző alapszín is rendelkezésre áll, amelyek az emberi szem számára könnyedén elkülöníthetőek. Ezeknek a keverésével gyakorlatilag végtelen a lehetőségek tárháza.

Lume kategóriák
Különböző színekben érhető el
Forrás: Watches and Culture

A Super-Luminova® (a színeken túl) három különböző „fokozatban” létezik, amelyek az erősség és az intenzitás mértékét mutatják meg. A Standard fokozat volt az első fecske, azóta kifejlesztették a Grade A és a Grade X1 szintet is. Az X1-es a láthatóság új mércéjét állította fel, hiszen két óra elteltével, akár 60%-kal fényesebb marad az ilyen típussal kezelt felület, mint a Standard társai. A Swiss Super-LumiNova® Grade X1 használatával, az ISO 3157 szabvány szerinti olvashatóság hosszú távon legalább 1,6-szorosára nő a korábbiakhoz viszonyítva, amely figyelemreméltó teljesítmény. Ma már számos csúcskategóriás órán is ezzel a lume-mal találkozhatunk, többek között a Tudor Pelagos FXD-n vagy akár a Christopher Ward C1 Moonglow esetében is.

Összegzés

Lume Panerai
Forrás: Chrononautix

A lume sokáig csak a drága órák kiváltsága volt. Manapság már minden árkategóriában találhatunk lume-ot az órákban, amelynek az előnyei sokrétűek. Segítségével sötétben is leolvashatjuk a pontos időt, akár hordozható mini zseblámpaként is használható a kedvenc ketyegő és emellett egyedi megjelenést is kölcsönözhet az órának. A cikkből úgy gondolom kiderült, hogy a jelenlegi megoldást megelőzően mennyire küzdelmes és egyben veszélyes utat járt be a világító órák története. Amennyire sötét és borús volt a múltja, legalább annyira fényes a jövője a lume-os óráknak, amelyeknek a jelenlegi manifesztálódását akár minden nap élvezhetjük.

További források: WatchGecko, Gear Patrol, Precision Watches, MING, Wristcheck

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Joó Szabolcs
Joó Szabolcs
Bakancslistás tétel volt egy komoly óra beszerzése 30 éves koromra. Azóta eltelt pár év és időközben a letudandó feladatból hobbi és szerelem lett, amelynek állomásait igyekszem veletek is megosztani.

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!