Kedves Uraim, most szeretném megfogalmazni nőként, hogy nekem mi tetszik rajtatok. Sorolhatnám, hogy a szakáll és a jó vádli, de most inkább arra gondolok, amit a kezeteken viseltek. Megemlítenék pár női szemmel is tetszetős férfi órát, kezdésnek az olcsóbb árszegmensből.
Nyilván ahány féle pasi, annyi stílus, ahogy az óráknál is. Többféle változatot hordunk nőként és férfiként egyaránt, attól függően, hogy épp hol jelenünk meg, milyen öltözéket viselünk, mégis megvan mindenkinek az adott stílus, ami a legközelebb áll a szívéhez. Persze itt most férfiakról beszélünk, tehát nem feltétlenül a ruha a lényeg, mint a csajoknál, hanem a funkcionalitás is.
Van olyan pillanat, amikor annyi adatot látok egy óra számlapján, a tokon vagy a lünettán, hogy a világomat nem tudom hirtelen és az agyam nem képes feldolgozni az információt, de nektek pasiknak ez biztos működik és fontos lehet. Nem is tudom sokszor, hogy mivel mit mértek, de ez nem hiszem, hogy annyira lázba hozna. Ami fontos, azt le tudom mérni én is.
A poénkodásaimat mellőzve, néha belefutok abba, hogy a választott óra nagyobb a viselőjére, mint kéne. Talán erre kellene a legjobban odafigyelni, hogy a tokfülek ne lógjanak le a csuklóról, mert az nem túl szép látvány. Egy jól kiválasztott óra, az stílust is ad. Szóval uraim, ez a legfontosabb ebben a kérdésben és az is lényeges, hogy a méreteket tekintve a saját ligánkban játszunk, tehát ne a kié a nagyobb legyen a mérvadó.
Nőként már messzebbről próbálom lesni, hogy kin, mit látok és biztos vagyok benne, hogy én mást veszek észre, mint a férfi leskelődők. Ugyanis aki igazán szereti az órát, az nyitott szemmel jár, vagy legalábbis olyasmi tekintetünk lehet, mint a Fülöp-szigetekről egy pápaszemes makinak. Csak lesünk, tágra nyílt szemekkel. Figyeljük a színt, a formát, az anyagokat, közelebbre merészkedve már próbálunk rájönni, hogy milyen márka és kategória a látott darab.
Rátérve a lényegre, felsorolok pár típust, ami nekem személy szerint tetszik egy férfi csuklóján. Könnyű dolgom van, mert minden fajta kategóriában találok nagyon menő, sportos vagy elegáns példányokat.
Első versenyzőnek megemlítenék egy mondhatni kedvenc Seiko Presage karórát. Ez nem más, mint a Sharp Edged sorozat, amit többféle színben is elkészítettek a Japánok, 6R35-ös szerkezettel, zafírüveget kapva, 70 óra járástartalékkal és egy olyan számlappal, amiben el tudok veszni, mint Dorothy, Óz birodalmában.
Egy nagyon mutatós óráról beszélhetünk, amin nincs semmi csicsa, semmi felesleges, csak egy csodás kialakítású, szinte 3 dimenziós hatású számlap, amit kenderlevél mintának hívnak, hatágú csillagra emlékeztetve és egy ismétlődő folyammá alakulva a szemünk előtt.
Fantasztikus, úgy ahogy van és alig várom, hogy egyszer kiszúrjak egy ilyen modellt valaki csuklóján. 3000 darabos limitált példányt is készítettek ebből a típusból, persze az tetszik a legjobban. Miért is ne? Mindegyik színvilágban tökéletes választás lehet és a kialakítás miatt csodás, ahogy megtörik rajta a fény. Személy szerint én fémszíj párti vagyok és mindig azt találom férfiasabbnak, de a bőrszíj is remekül áll ennek a jelöltnek.
Amikor ezt a típust bemutatták 2020-ban, úgy gondoltam, hogy már nem lehet jobb, nem lehet szebb semmi a Seikonál. Erre 2021 tavaszán felturbózták a sikersorozatot, ami nem más, mint a Seiko Presage Sharp Edged GMT modellek. 50 órás a járástartaléka és itt már több „cucc” van a számlapon (ami jól is áll neki), de a lényeg megmaradt, ami számomra a remek fénytörés. Viszont 6R64 GMT szerkezet hajtja ezt a csodát, szóval már csak egy dolog van hátra, meg kell venni bármelyiket, kedves Uraim!
Következő kiszemeltnek arra gondoltam, hogy egy Omegát választok, mégpedig a Speedmaster X Moonswatch lesz terítéken, ugyanis én nagyon bírom, ha egy pasi fel mer venni színesebb karórát, ami még a jóízlés határain belül mozog. Persze ebben már vannak olyan, még számomra is vad árnyalatok, mint a nagyobb mennyiségű bugyirózsaszín, de azért egy kis citromsárgát vagy mentát nem vetek meg a férfiak kezén sem.
Ennél az óránál nem csak a színek, hanem a marketing is közrejátszott nálam, mert minden érdekel, ami valami bolygós dizájnt képvisel. Itt pont emiatt lett hatalmas befutó a Szaturnusz, mert abban a pillanatban végem volt, ahogy megláttam az égitestet a számlapon. Olcsó, tépőzárhoz használt anyagból készült szíjjal kapható, persze ha akarjuk akkor ezt tudjuk cserélni.
11 modell készült belőle, ami nem más, mint a Hold, Nap, Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó.
A hagyományos Speedmasterekhez hasonlítva, amik millás árakon mozognak, ezekért a modellekért csak a töredékét szükséges kifizetnünk az előző összeghez képest. Persze nem is kell összehasonlítani a minőséget, de így baráti áron hozzájuthatunk egy Omegához, ami még stílusos is és amit más nem lát ugyan, viszont a viselője tudja, hogy az óra hátlapján az adott bolygó háromdimenziós mintája is felkerült rá.
Ár-érték arányban ez a modell teljesen rendben van és környezetbarát biokerámiából készült a tokja, szóval én biztos lesném a szemem sarkából akár feltűnésmentesen, mert mi nők úgy tudunk meglátni dolgokat másokon, ahogy ti férfiak el se tudjátok képzelni. Ez egy saját skill, csak nekünk.
A következő jelöltem nem más, mint a Tissot PRX Powermatic 80, amelynek a formája az, ami mindig lenyűgöz. Talán ki is merem jelenteni vagy jelen esetben leírni, hogy egy hatalmas nagy kedvencem a férfi vonalon a formatervezése miatt.
Ez a modell egy automata óra, 80 órás járástartalékkal, sötétben foszforeszkáló indexekkel és mutatókkal, amiben akár aludni is lehetne, mert látjuk a sötétben és biztosan kényelmesnek is mondhatnátok a kialakítás miatt. Nem egy hatalmas, gombokkal teli, bumszli karóra és pontosan ez tetszik benne. Ing alá is kényelmesen befér, csodás a számlap mintázata és többféle színben is hozzájuthatunk.
Amennyiben egy egyszerűbb változatát engedi meg a pénztárca, akkor arra is van lehetőségünk, mert a tok formát megtartva létezik belőle egy picit egyszerűbb típus, ami visszafogottabb számlappal és automata helyett sima kvarc szerkezettel rendelkezik.
Persze ehhez is ugyanúgy több színben hozzájuthatunk és különlegessége a Tissot óráknak az, hogy mindegyik darab Swiss Made tanúsítvánnyal rendelkezik, ami a svájci minőséget garantálja nekünk. A lényeg, hogy ez az óra piszok jól mutat egy férfi csuklón, úgy gondolom nem csak női szemmel. Főleg az automata változatú bicolor tokos dögöske.
A következő cikkemben, felsorolok pár drágább versenyzőt is és részletezem őket. Nem fogok 125.000.000 forintos Seikoval vagy nagyon húzós Rolexekkel dobálózni, hanem inkább az elérhetőbb, de már magasabb árcédulával bíró modelleket fogom taglalni. Ízelítőnek megemlítem, hogy lesz úgyszintén 3 kedvenc, igazán férfias példány.
Utolsó félmondatnak az „olcsóbb” 3 versenyzőim mellé ideszúrnék plusz egyet, mert személy szerint, ha valakit meglátnék egy Undone kollaborációs Vissza a jövőbe, azaz Back to the future feliratos karórában, akkor azonnal hozzá is mennék vagy én kérem meg az Urat. Ugyan részletkérdés, de a férjem lehet, hogy nem támogatná ezt az ötletet, szóval mondhatjuk, hogy nehéz ügy…
Szerző

- Amatőr és lelkes óragyűjtő a szépségiparból. Igyekszem megállni a helyem az 5BAR csapatában egyedüli csajként és olvashattok tőlem divattal is egybekötött órás tartalmakat, nem csak női "ékszerekről".
Legfrissebb bejegyzések
- 2024.09.13.CikkekA lagúnák városa egy számlapon?
- 2024.08.30.CikkekPodcast témánk kiegészítése, egy nő szemszögéből
- 2024.07.01.CikkekÚjra londoni élmények
- 2024.05.31.CikkekAz óraipar meghatározó alakjai 6. – Hans Wilsdorf