Megérkezett az izgalmakkal teli folytatás, amit remélem már nagyon vártak a Cartier szerelmesei! Idézzük fel együtt a Cartier Tank történelmének csodás modelljeit a kronológia 2. részében!
Az előző cikkemben 6 úttörő modellt soroltam fel és most még több szépséggel haladunk tovább. Amennyiben a kedves olvasónk lemaradt volna az 1. részről, úgy ezen a linken megtalálhatja az előzményeket.
Tank Etanché (1931)
Az első vízálló Tank karórát említhetjük meg ezen név alatt, amelyet még a gyűjtők körében is kevesebben ismerhetnek. Nagyon korlátozott darabszámban készült el és a továbbiakban nem találkozhattunk vele a CPCP kollekciójában.
Itt azonban meg kell említenem a Tank a Vis á Cartiert, melyet a vízálló Tank Etanché ihletett. A Tank a Vis á Cartier reneszánszának csúcsát képviseli az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején. Bár a Cartier ikonikus tankjára emlékeztet, megkülönböztethető az előlap csavarjaival és a nagyobb fülekkel.


Ahogy már a Cartiernél megszokhattuk, mindig tudnak valami „csavarral” szolgálni és újítani a dizájnon. Így megalkották a Tank a Vis Dual Time két időzónás ketyegőt, amely egy koronát tartalmazott az óra feltekeréséhez és mindkét számlap mutatóinak beállításához, vagy akár kiemelhetjük a Tank á Vis Time and Calendar Apertures dátumfunkciós modellt.


Tank Basculante (1932)
A sportágaknak köszönhetően egyre fontosabbá vált az óra számlapjának védelme, melyet a tokba való visszaforgatással oldottak meg. A megfordítható karórákkal jeleskedett Jaeger-LeCoultre Reversoja is, melyről Levi egy remek cikket írt és ide kattintva el is olvashatod.

Ellenben most maradjunk Cartiernél, aki egy évvel a Reverso 1932-es debütálása után kiadta a Tank Basculante modelljét. Ennél a típusnál a korona is védelmet élvezhet a speciálisan kialakított toknak köszönhetően, melyben teljesen átfordítható a számlap.


Tank Monopussoir (1935)
Egy kevésbé ismert Tank óra a Monopussoir, amelyet Cartier készített egy elegáns egygombos kronográf szerkezettel. Ezt a koncepciót először Tortue modellként adták ki 1928-ban, majd 1935-ben Tank Monopusssoir néven.
A modell teljesen ismeretlen maradt egészen addig, amíg a Cartier 2006-ban újra piacra nem dobta ezt a tankot a Collection Privée számára. Elegáns és masszív óra, valamint kevésbé téglalap hatású a 34 x 43 mm-es tokmérettel és limitált kiadású modell is készült belőle az évek során.

Tank Asymétrique (1936)
Ismét egy formabontó modellről esik szó, bár a nevéből már rá is jöhettünk, hogy miben különbözik a többitől. Egy teljes egészében aszimmetrikus tokot kaptunk és ennek köszönhetően a számlap is ezt a „ferdeséget” követi.

A jobb felső sarokban helyezkedik el a 12 óra és a korona 2 óránál foglal helyet a már jól megszokott kabosonnal. A dizájn ennyi évtized után is friss maradt és az újkori változatai is fantasztikusan mutatnak. Ez a forma is tükrözi, hogy nem véletlenül Cartier „a királyok ékszerésze és az ékszerészek királya”.

Tank Must de Cartier (1977)
Ez az egyik kedvenc modellem, ugyanis az eredeti Tank Louis Cartier előtt tiszteleg és talán mondhatom azt, hogy ebből a típusból készült a legtöbb változat. Az első Must modellek piros, fekete és kék számlappal jelentek meg, számok nélkül. Az évek során viszont hihetetlen mennyiségű csodálatos számlap mintázatban és színben kapható, legyen az csíkos, kockás és még sorolhatnám.

A Must de Cartier Tank egy olyan óra volt, amelyet a kvarcválság zaklatott napjainak fényében nagyon kedvező áron volt beszerezhető. Ide sorolhatjuk a Tank Arrondie-t, amelyet 1977-ben kis szériában dobtak piacra és ez a karóra is Tank Louis Cartier változatának tekinthető. A háza nem volt olyan egyenes és szögletes, mint a Tank LC és az óra nem keltett ugyanolyan erős benyomást.

Tank Américaine (1989)
A modellnél hasonlóságot figyelhetünk meg a Tank Cintrée-vel kapcsolatban, hiszen itt is egy karcsú és ívelt vonalvezetést alakítottak ki. Az első két Tank Américaine óra nem volt elég nagy és a robbanást inkább 1993-ban érte el a méretesebb, mechanikus változat.


Természetesen ebből a karórából is csodás verziók érkeztek a dátumablakos változattól kezdve a kronográfon át, azonban a tourbillon modellt érdemes kiemelni. Igazán feltűnő jelenség.

Tank Francaise (1996)
Roppant kényelmes és sikeres modellnek bizonyult a Francaise, ugyanis integrált acél karkötővel párosult az óratok. Igazi ékszerként viselheti bárki és óriási népszerűségre tett szert, különösen a fiatalabbak körében.

Számomra a nagyobb tokméretű verzióknak nagyon markáns megjelenése van, persze ez szubjektív. Természetesen nők is nyugodtan hordhatják a kisebb darabokat, sőt… Készültek olyan modellek, amelyeknek a tok széleit gyémántokkal díszítették, hogy kedvezzenek a hölgyeknek is.

Tank Divan (2002)
A 2002-ben kiadott Tank Divan jelentős eltérést mutatott a hagyományos Tank dizájnoktól. Mivel a Tank Cintrée és Américaine az eredeti forma hosszított változatai voltak, a Divan lényegében egy összenyomott hatást nyújtott. Nem sokáig gyártották a modellt és nem is köszönt vissza olyan sok variációja az évek során.

Ámbár létezik kvarc és automata verzió is, de személy szerint ez a modell annyira nekem se nyerte el a tetszésemet. Kevesebben ismerték meg ezt a Cartier modellt és a legtöbb kronológiai listán nem találhatjuk meg ezt a ketyegőt.
Tank Anglaise (2012)
Az Anglaise főként a görbe vonalú tokban és a speciális koronakialakításban különbözik. A Cartiernél minden egyes modellnél már jól megszokott, csiszolt drágakővel ellátott koronát, ennél a karóránál „eltüntették”. A tok szélébe építették be és egy koronavédő alá rejtették el.


Ez a konstrukció, amelyet a Cartier Ceinture óra ihletett, lehetővé teszi, hogy a belső koronát a zafír kabosonnal együtt kihúzzuk az idő és a dátum funkció beállításához. A frissített tok ergonomikus kialakítása lágyabbá teszi az óra általános megjelenését és érzését, távolodva az eredeti Tank egyenes vonalú Art Deco gyökereitől. Eme modellből is bőven van választék, valamint kvarc és automata változatban kapható.
Tank MC (2013)
A Tank névsorának 2013-ban bejelentett tagja a Tank „MC”, vagyis Manufacture Cartier. Egy igazán különleges karóra, amely a szerkezetet is megmutatja a kíváncsi szempároknak. Az első modellek zafírüveg hátlapot kaptak, ahol gyönyörködhettek az órakedvelők a látványban.


A ketyegő a merész tokkal és kronográf kiegészítéssel igazán különleges darab. A Cartier kollekcióban csontvázas változatot is adtak ki, ami a márka nagyon kevés modelljére jellemző. Igazán férfias „méretekkel” rendelkező ketyegő és csodás változatai vannak a skeleton verziónak.

Az elmúlt évszázad során a Tank számos különböző formává fejlődött, és az eredeti változat tömérdek vonala született az eredeti kialakításból. A Cartier azonban minden kollekciónál megőrizte a dizájn integritását, ami ezt a karórát a mai piacon az egyik legvonzóbb ketyegővé teszi. Bár a modern változatok többsége kvarcszerkezetet használ, még a legnagyobb műszaki órák rajongói sem tagadhatják a Tank vonzerejét.
Biztos vagyok benne, hogy a Tankot mindig az órás világ meghatározó karórájaként fogják emlegetni. Igyekeztem az elfogultságomat is félretenni a cikk megírása közben, de órákon át lehetne dicsérni az összes változatot. Még nagyon sok elképesztő modell várhat ránk az elkövetkezendő években és hálásak lehetünk a Cartier dinasztiának, hogy megajándékozták a világot a tudásukkal és kreativitásukkal.
A Tank számomra egy életérzés. A stílus az egyik módja annak, hogy elmondd ki vagy, anélkül, hogy megszólalnál. Ezek alapján úgy gondolom, hogy le se kell vennem többet…
A Tank örök.
Forrás: Cartier, Monochrome, Hodinkee, Uribarren Abaroa
Szerző

- Amatőr és lelkes óragyűjtő a szépségiparból. Igyekszem megállni a helyem az 5BAR csapatában egyedüli csajként és olvashattok tőlem divattal is egybekötött órás tartalmakat, nem csak női "ékszerekről".
Legfrissebb bejegyzések
- 2024.09.13.CikkekA lagúnák városa egy számlapon?
- 2024.08.30.CikkekPodcast témánk kiegészítése, egy nő szemszögéből
- 2024.07.01.CikkekÚjra londoni élmények
- 2024.05.31.CikkekAz óraipar meghatározó alakjai 6. – Hans Wilsdorf