Babarózsaszínbe csomagolt határozottságOlvasási idő ~ 4 perc

Babarózsaszínbe csomagolt határozottság

#hirdetes #szponzoralttartalom
Az órát szponzoráció keretén belül bocsátotta rendelkezésünkre a Next-Time Kft., melyet ezúton is köszönünk!


A elmúlt évek egyik kifejezetten nőcis, búvár megjelenését az Oris nyújtotta számomra, az Aquis Date babarózsaszín változatával. Néhány férfi úgy gondolja, hogy kislányos hatást kelt a bűbájos karóra, azonban nőként határozottan állíthatom, hogy van ott „csábítás” a felszín alatt.

A kedves olvasóink már biztosan találkoztak írásainkban az Oris márkával, sőt konkrétan az Aquis modellcsalád is a szemük elé kerülhetett. Viktor egyik tesztjében felütötte a fejét egy Oris Aquis Date Calibre 400-as kékség, azonban a mai cikkem egy igazi „finomságról” fog szólni. Eme babarózsaszín vattacukor láttán, kedvem lenne végig nyalogatni, ámbár az egy fokkal kórosabb állapot, mint a jelenlegi óra imádatom.

Mit is tudunk röviden az Orisról?

A mennyei Cartier Santos megjelenésének évében, 1904-ben Paul Cattin alapította az Oris gyárat, méghozzá a svájci Hölsteinben. A márka büszke lehet a környezetvédelemre tett erőfeszítései kapcsán, ugyanis már sokan hallhattunk, olvashattunk arról, hogy tengeri hulladékból készítenek számlapot az óráikhoz. Megannyi munka, kitartás, tervezés és modellcsalád után ugrunk egy hatalmasat 2020-ig, amikor megérkezett a tesztünk főszereplőjének, az Aquis-nak az első karórája. A női Oris Aquis Date púderes visszafogottsága 2022-ben jelent meg, valamint azóta szemezek vele és próbáltam megkaparintani egy teszt erejéig.

Babarózsaszínbe csomagolt határozottság
Babarózsaszínbe csomagolt határozottság

Első benyomás és paraméterek

Mindig tartok a nagyobb méretektől (kac kac) és ez elmondható a babarózsaszín fenevadra, ugyanis a búvárórák sosem a finomságról szólnak. Főleg női szemmel nem. A kecsességet el kell engedni egy vastagabb karóránál, azonban mégis megtalálható a báj, ebben az esetben. Az izgatottságom minden egyes percét alaposan kiélvezve bontogattam a csomagomat és vártam az első találkozás pillanatát. Féltem, viszont a kezemben tartva megnyugodtam, hogy a 36,5 mm-es tokátmérő mellé a 12,5 mm-es magassága, élőben szerencsére nem keltett túlságosan robosztus hatást.

Babarózsaszínbe csomagolt határozottság

Mindezt ellensúlyozza a kellemes pasztell árnyalat és a csodás gyöngyházas mother of pearl számlap, finom rózsaszínes fényjátéka. Éppen csak bizonyos szögekből látszik ez a játékosság, amit kimondottan kedvelek benne. Nem is bánom ezt a visszafogottságot, egy ekkora „bivalynál”. Amit kiemelnék a számlapon, azok az indexek és az obeliszk szerű mutatók. Fantasztikus a lollipop másodpercmutató (és ezt minden karórán imádom), valamint az indexek formája, polírozása, törése és úgyszintén a benne található fehér huncutság.

Babarózsaszínbe csomagolt határozottság

Ezek a bizonyos fehér felületek BGW9 Super-LumiNova „dizájnok”, melyek sötétben is remek szolgálatot tesznek a viselője számára. Az Aquis felirat alatt a 6-os index helyére került a dátumablak, a Swiss Made feliratunkkal egyetemben és domború, tükröződésmentes (mégse tudom normálisan lefotózni) zafírüveg védelmezi. A búváróra nagyon szépen kacérkodik a szálcsiszolt és fényesre polírozott részletekkel, az egyirányba forgatható lünettán való jelölés és a pip is „csajos”.

Az Oris Aquis Date hátlapja úgyszintén megér egy misét, mivel láthatjuk a 26 köves Oris 733-as szerkezetet (amely lényegében egy Sellita SW200) munka közben, bordó rotorral felszerelve. Magam sem tudom, hogy mikor váltam billegő bambulóvá, de ez mindig emel egy óra értékén, ha látom dobogni a szívét.

Babarózsaszínbe csomagolt határozottság

A púderes baba járástartaléka 38 óra, melyet 28.800-as féllengésszámmal (4 Hz) tud biztosítani. Említést érdemel a 30 BAR vízállóság, továbbá a koronazár, amely mindig eszembe juttatja a sárga Northgate órámmal való első koronazár találkozót, ahogy kétségbeesve próbáltam megmozdítani a nyavalyást. Külső szemlélőként egy Mjölnirrel való sikertelen küzdelemnek tűnhetett, de szerencsére megugrottam a feladatot és az Oris-nál már nem voltak efféle problémáim.

A koronát a márka logója díszíti, melyet kimondottan szeretek látni az órákon. Ilyen apró részletekre bukkantam a nagykapcsos csattal kapcsolatban is. Természetesen az Oris felirattal ellátott két gombos rögzítésű, könnyen méretre igazítható csat remek, azonban most másra gondolok. A kinyitást követően megbújt egy kis perlázs a kapocs egyik szélén, amely a babarózsaszín gumiszíjat ölelgeti. Púderes színvilágban mentazöld és pasztellkék változat is elérhető, viszont magasabb áron a kívánatos darabnak bizonyuló fémszíjas verzió kapható.

Babarózsaszínbe csomagolt határozottság

Konklúzió

Őszintén elnyerte a tetszésemet ez a ketyegő, mindent tud, amit kell. Stílusos, búvárként kellemes a mérete, megbízható és minőségben is elégedett vagyok az órával. Amennyiben az olvasóinknak szimpatikus ez a „babás” bestia, úgy az Oris hivatalos hazai forgalmazójánál az itstimeshop.hu weboldalán elérhetőek.

Az óra „kislányosságával” nem teljesen értek egyet, bár a szín egyértelműen ezt tükrözheti, mégis egy masszív búváróráról beszélünk. Ugyan kisebb méretben, viszont női kacsókra ez a modell se lesz apró jelenség. Megvan benne minden, ami egy nőnek kellhet, főleg, ha viselője a habokba merészkedne helyettem is egy komolyabb mélymerülésre.

#hirdetes #szponzoralttartalom
Az órát szponzoráció keretén belül bocsátotta rendelkezésünkre a Next-Time Kft., melyet ezúton is köszönünk!

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Pájer Beáta
Pájer Beáta
Amatőr és lelkes óragyűjtő a szépségiparból. Igyekszem megállni a helyem az 5BAR csapatában egyedüli csajként és olvashattok tőlem divattal is egybekötött órás tartalmakat, nem csak női "ékszerekről".

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!