Sokak számára ismerős lehet a „día de los Muertos” kifejezés. A Timex is felfigyelt rá, így megörökítette a főként mexikói vallási ünnep hangulatát egy karóra formájában. Na de lássuk, hogy pontosan mit is jelent ez a kifejezés.
Magyarországon minden évben november 1-én tartjuk a halottak napját, ami mindenki számára egy fontos esemény és megemlékezés azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk.
Az élet múlandó és siratjuk azokat, akik már elmentek. Gyertyát gyújtunk, koszorút és virágot viszünk a sírhelyekre, valamint nézzük a sötétben pislákoló fényeket, melyeket a sok bánatos lélek adott nekünk ezen a napon. Persze ez nem minden kultúrában van így.
Mexikóban teljesen más hagyománya van a Mindenszentek napjának és az elhunytakról való megemlékezésnek. Október 31-én kezdenek készülődni és díszíteni, november első két napján pedig ünnepelnek, főként a latin amerikai országokban, mint például: Mexikóban, Bolíviában, Peruban, Ecuadorban, Guatemalában.

2008-ban az UNESCO a fesztivált az emberiség szellemi kulturális örökségévé nyilvánította, és a többnapos ünnep inkább az örömteli szórakozás, mintsem a gyász ábrázolása. Az ünnephez kötődik a házioltár építése az elhunytak kedvenc ételeivel, italaival és elengedhetetlen a hatalmas mennyiségű virág.
Főként a narancssárga szín és annak árnyalatai dominálnak, melyek visszaköszönnek a Timex számlapján is. Jellemző az ünnepen a díszes és színes, virágokkal borított koponya ábrázolás, amit már a nagyvilág is sok helyen láthatott dísztárgyakként és mindenki tudja, hogy mit jelképez.

A Timex márka igen hosszú múltra tekint vissza, ugyanis 1854-ben alapították az USA-ban és főként azzal váltak népszerűvé, hogy mindenki számára elérhető áron gyártották a ketyegőket. Elsősorban kandallóórákat, majd a későbbiekben mechanikus zsebórákat készítettek.
Az 1800-as évekre kiérdemelte az „Amerika Svájca” megnevezést és a márka különböző modelljei terjeszkedtek a világban. Az 1930-as években robbant be, a mindenki által jól ismert Mickey Mouse karaktere, melyet a Timex is a karóráira varázsolt. Ez a lendület megmaradt a mai napig és a cég bebizonyította, hogy nagyon jó ötletei és kollaborációi vannak. A fantasztikus dizájnelemeivel és témaválasztásával, a viszonylag egyszerű karórákból is ki tudja hozni a benne rejlő maximumot.
Igazán közel áll a szívemhez ez a mexikói hagyomány és felfogás, így amikor megláttam ezt a ketyegőt egyből azt éreztem, hogy szeretnék egyet, de ha lehet, akkor már tegnapra kellene. Mexikóban a fesztiválon és felvonuláson látványos jelmezekben és meghökkentő arcfestésekben vonulnak fel, ezért az óra számlapja is hozza ezt a feelinget.

Többféle színárnyalatban is elkészítették ezt a típust, a visszafogottabb feketétől az élénk és figyelemfelkeltő narancssárgáig. Amennyiben a férjem is olvasná ezt a cikket, úgy ismételten kiemelném a figyelemfelkeltő NARANCSSÁRGA jelzőt.

Az európai szemnek akár morbidnak is tűnhet a számlapon elhelyezkedő virágos koponya grafikája, viszont közel sem erről van szó. Szimplán ez a szimbólum jellemzi az egész eseményt és talán mondhatom azt is, hogy életérzést.
Tökéletesen tükrözi a ketyegő színvilága, valamint dizájnja azt, hogy ebben a kultúrában a halál nem a szomorúság jelképe, hanem kicsit profán módon a szórakozásé, mert a holtak felkelnek erre az éjszakára és velünk ünnepelnek.
Tehát az óra, amelyet viselhetünk igazán ütős számlapot és mondanivalót kapott. Az óratok 40mm-es széleséggel és 9,5 mm-es vastagsággal bír, így a méretválasztás kifejezetten unisex. Ezáltal férfiak és nők egyaránt a csuklójukra csatolhatják megfelelő alkalmakra, valamint a hozzá illő öltözékhez. Mindegyik példány fekete bőrszíjat kapott és amit még érdemes kiemelni az óra külleméről, az az Indiglo világítás.
Az Indiglo megvilágítás technológiát a Timex vezette be 1992-ben, az Ironman óracsaláddal. Ez a háttérvilágítás zöldes-kék egyenletes színt bocsájt ki az óra teljes kijelzőjére és számlapjára. Egyes modelleknél negatív folyadékkristályos kijelzőt használnak, így csak a számjegyek világítanak, ennél a típusnál viszont az egész ketyegő elektrolumineszcens panelt tartalmaz háttérvilágításként.

Az óra zafírbevonatos üveget kapott és 50 méterig vízálló, bár a bőrszíjjal én biztosan nem erőltetném az úszást, persze a szíjcsere után bátran lubickolhatunk, amennyiben úgy tartja kedvünk. Maga a típus egy standard modell, kvarc szerkezettel, elérhető áron, egyedi dizájnnal. Ennél a karóránál talán az a húzóerő, amit jelképez. Nem egy drága darab, mégis értéket képvisel és nagyon tetszik az élet – halál kérdéshez való hozzáállás, amit ez az óra átad nekünk.
„Nem múlnak ők el,
kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak
árnyak, álmok, évek.”
A mi kultúránknak nehezebb befogadni az ünneplést és nevetést Mindenszentek napján, bár érdemes lenne elcsenni egy kicsit a „día de los Muertos” érzésből, hogy a már távozott szeretteinkről a jó pillanatok, szép emlékek és nagy nevetések jussanak eszünkben, mint a Timex számlapján vigyorgó koponya széles mosolya.
Szerző

- Amatőr és lelkes óragyűjtő a szépségiparból. Igyekszem megállni a helyem az 5BAR csapatában egyedüli csajként és olvashattok tőlem divattal is egybekötött órás tartalmakat, nem csak női "ékszerekről".
Legfrissebb bejegyzések
- 2024.09.13.CikkekA lagúnák városa egy számlapon?
- 2024.08.30.CikkekPodcast témánk kiegészítése, egy nő szemszögéből
- 2024.07.01.CikkekÚjra londoni élmények
- 2024.05.31.CikkekAz óraipar meghatározó alakjai 6. – Hans Wilsdorf