Orosz vagy szovjet órák? 1. rész – Egy óra anekdotázás Keleti LászlóvalOlvasási idő ~ 3 perc

szovjet

Orosz vagy inkább szovjet? Keleti Lászlóval beszélgettünk ikonikus keleti órákról, gyűjtői szempontokról és ritkaságokról – egy órányi anekdotázás technikáról és történelemről.

Az orosz (vagy inkább szovjet?) órák világa legalább annyira megosztó, mint amennyire gazdag. A „Kezdő Órás” friss adásában Keleti Lászlóval beszélgettünk erről a különös, sokszor alulértékelt, máskor túlmisztifikált szegmensről. Már az első kérdésnél felmerült a dilemma: vajon helyesebb-e szovjet órákról beszélni, ha a darabok még a Szovjetunió fennállása alatt készültek? Vagy egyszerűen fogalmazzunk inkább „orosz órákról”, függetlenül attól, hogy épp melyik korszakban gyártották őket?

A mostani adásban inkább gyűjtői szemmel néztünk ezekre a típusokra: mit érdemes keresni, mit érdemes elkerülni, és mi az, amiből – ahogy László mondja – „kenyér lehet újra”.

Három kiemelt modell: Strela, Sturmanskie, Amphibia

A beszélgetés során három olyan órát emeltünk ki, amik már nemcsak a gyűjtők között számítanak ismertnek, de történeti és technikai szempontból is figyelemre méltóak.

Poljot Strela – az űrbe is eljutott

Szovjet

A Poljot Strela tipikusan az a darab, ami „kell a polcra”. Eredetileg a szovjet légierő számára készült, kronográf funkcióval, 3017-es oszlopkerekes szerkezettel – ez a Venus 150 licencelt változata. A Strela egyik legismertebb viselője a kozmonauta Aleksey Yeliseyev volt, aki több űrrepülésen is viselte. A forma, a történet, és a kronográf „klikkje” együtt adja azt a varázst, amitől ez az óra több lesz egy retro darabnál.

Sturmanskie Navigator – a repülős szív választása

Szovjet
Sturmanskie Navigator

A második ajánlás a Sturmanskie Navigator, amely a tisztán szovjet légierő egyik fontos típusa volt. A Sturmanskie márka egyébként is összeforrt a pilótaórákkal – elsőként viselték kozmonauták (Gagarin is egy ilyennel indult az űrbe). A Navigator változat érdekessége, hogy idővel több számlap- és mutatóváltozat is készült belőle, a rádiózási zónákhoz igazodva különféle felosztásokkal. Ezeknek a variációknak a nyomon követése külön sport a gyűjtők között.

Szovjet
Sturmanskie type 1 és type 2

Vostok Amphibia – a szovjet búváróra legendája

Szovjet

A harmadik típus, a Vostok Amphibia, a podcastban is előkerült, de nem először beszéltem róla: korábban az 5bar-on már írtam egy részleteseb cikket is a kedvenc búváróráim között. A lengőfüles tokos verzió különösen érdekes. Ezek nemcsak jól viselhetőek, de a konstrukciójuk is zseniálisan egyszerű:, a koronazáras tok, a vastag plexi és a 2409-s szerkezettel együtt olyan masszív órát eredményezett, amit nemcsak a hadsereg, de a civil piac is hamar megszeretett.

Legenda vagy ritkaság: Raketa ébresztős automata

Beszélgetés közben szóba került egy ritkának mondott automata ébresztős Raketa is, amiről ugyan online nem találtunk hiteles forrást, de László szerint létezhetett ilyen változat. Akár valódi ritkaság, akár legenda – érdemes nyitva tartani a szemünket. A Raketa (vagy „Ракета”, magyarul rakéta) gyár története ugyan messzire nyúlik vissza – már a cári időkben is működött óragyártás a Petrodvorec óragyárban.

A hangulat most is a helyén volt

Természetesen nem maradt el a szokásos anekdotázás sem. Keleti László örökbecsű aranyköpései ezúttal is felvillanyozták az adást – a „ne hallgass a nőkre” és az „ebből kenyér lehet újra” csak két példa azok közül, amik egyszerre mosolyogtatnak meg, és utalnak arra, milyen sok tapasztalat és élethelyzet sűrűsödik egy-egy óra mögé.

Csukló csekk

Krisztián órája
Antarktisz
Kristóf órája

Összegzés

A szovjet (vagy orosz?) órák világa továbbra is megosztó, de éppen ettől izgalmas. Az esztétika nem mindig felel meg a nyugati ízlésnek, a minőség hullámzó, de a történet, a funkcionalitás és a kulturális háttér miatt ezek az órák joggal lehetnek a gyűjtők kedvencei. Akár egy Strela űrkronográfot, akár egy mélytengeri Amphibiát, akár egy automata Raketa ébresztőst keresel – ezek az órák mindig tudnak újat mutatni.

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Pajer Kristóf
Pajer Kristóf

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!