Most, hogy közeleg a nyár, tapasztalatom szerint hamarosan meg fog ugrani a beázásos balesetek száma. Ezt elkerülendőn összeszedtem pár fontos információt, amiknek segítségével megelőzheted a katasztrófát.
A víz fontos, de nem az órádnak!
Tudtad, hogy a tested kb. 60%-a víz? Viszont az órádnak nem, így annak semmi szüksége nincs rá, pláne nem belülről! Éppen ezért minden szezonnyitó vizezés előtt, érdemes ellenőriztetned az órád vízállóságát, például a Time Service Bt-nél, a Baross utca 20-ban (csak, hogy kicsit hazabeszéljek).
Ugyanis egy ilyen nyomáspróba során fény derülhet az esetleges beázási hajlamra, ami egy igencsak erős jele annak, hogy az órával nem szabad vízbe menni, sőt, esetleg karbantartás is szükséges lehet. Ezen esetben az órán cserélni kell a tömítéseket, amit vagy gyári tömítésgarnitúrával, vagy általános tömítésekkel lehet megoldani, természetesen az előbbi a legjobb verzió.
Esetenként előfordulhat, hogy a nyomáspróba sikeres, azonban az óra üvege belülről párásodik. Ilyen esetben annyi történik, hogy az óra tokjában rekedt párás levegő kicsapódik, jellemzően olyankor, ha hidegből melegbe megyünk, vagy fordítva. Ilyenkor a szerkezet kiszerelése, valamint a tok alapos kiszárítása megoldás lehet.
Azonban a beázáshoz néha még rossz tömítések se kellenek, csak egy kitekerve maradt koronazár, vagy egy kihúzott korona. Így mielőtt vízbe megyünk kedvencünkkel, mindenképp bizonyosodjuk meg arról, hogy a koronazár legyen becsavarva, vagy a korona ütközésig tolva!
Szerkezeti tudnivalók
Ugyan nem feltétlenül van összefüggésben a nyárral, de az órád néhány évente belül is karbantartásra szorul. Viszont fontos megkülönböztetnünk a mechanikus, valamint a quartz órákat.
Egy quartz óra szerkezetével nem igazán kell aktívan foglalkozni, mondhatni „igénytelenebb”, ezzel együtt pedig kényelmesebb is. Saját meglátásom szerint elegendő minden elemcserénél ellenőrizni a szerkezet áramfelvételét, ami hogyha megfelelő, belerakni egy friss elemet, és menni vele tovább. Azonban, ha az elem élettartama 1 év alá csökken, érdemes elgondolkozni a karbantartáson. Ezen werkek többsége ugyan úgy javítható, mint mechanikus társai, de sok esetben ez nem megvalósítható. Jó példa erre az ETA G10 chronograph szerkezetcsalád, azoknak is az újabb, „olcsóbb” darabjai, melyek össze vannak szegecselve, így azokat bontani nem lehet. Vagyis ezen esetben szerkezetcserét lehet végrehajtani, ami nagyobb költséggel járhat.

A mechanikus órák viszont jóval érzékenyebbek. Ezekben a kerek csapjai szintetikus olajakkal vannak kenve, melyek idővel porózussá válnak, kiszáradnak. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy a száraz, poros felület nem tesz jót az alkatrészeknek, így azok kopásnak indulnak. Ettől még nem biztos, hogy egy-egy elem cserére szorul, de az esély nyilvánvalóan magasabb.
Így amennyiben az óránkon például késést kezdünk tapasztalni (általában a szervizérett órák első jele), ami addig nem volt meg, mindenképpen keressünk egy órást, aki megfelelően felszerelt mind fizikailag, mind mentálisan az adott óra vizsgálatára, esetleges javítására. Amennyiben nem tapasztalunk különösebben semmit, 5 év után akkor is érdemes lehet egy felülvizsgálatot tartani. Azonban, ha ott megállapítják, hogy még nem szükséges az „olajcsere”, évente érdemes megismételni az ellenőrzést.

Előfordulhat, hogy az óránkon jelentősebb sietést tapasztalunk, nem feltétlen kell nagyon aggódni. Az esetek nagy részében a ketyegő felmágneseződik, aminek következtében a hajszálrugó összetapad, a billegő lényegesen rövidebb utat jár be, így az siettetni fogja a működést. Ezt egy egyszerű demagnetizálási folyamattal orvosolni lehet, melynek ideje legalább 10 másodperc, ha nem kevesebb.
Az ördög a részletekben rejlik!
Talán apróságnak tűnhet, de rengeteget hozzáad az óra élettartamához, hogyha időnként letakarítjuk kívülről. El nem hinnétek, hogy néha miket látok levenni emberek csuklójáról…
Amennyiben a korábban említett vízállósága rendben van az órádnak, és a koronazárat is becsavartad, nyugodtan öblítsd le a csap alatt. Egy kis langyos, szappanos víz nem fog megártani kedvenc ketyegődnek. Természetesen, hogyha bőr szíj van az órádon, azt ne vizezd be, mert tönkreteszed vele!

Záró gondolatok
Összességében azt gondolom, hogy az óra használati tárgy és nem rakétatudomány, vagyis kezeljük is ekképpen. Nem kell kisbaba módjára babusgatni, de azért teljesen elhanyagolni sem szabad. Amennyiben szokatlan dolgot tapasztalsz a ketyegőddel kapcsolatosan (az említett késés / sietés, valamilyen funkció romlása vagy elvesztése, párásodás), akkor mihamarabb keress fel egy órásműhelyt, ahol tudnak neked segíteni. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy kiket ajánlanék ilyen helyzetben (*köhögés*, Baross 20).
Borítókép forrása: WatchGuy
Szerző

- Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.