Nezumi életstílus – órák, divat és PorscheOlvasási idő ~ 4 perc

nezumi

David Campo, a Nezumi Studio alapítója egyedülálló pályát járt be a divat és a kreativitás világában. Az Amerikai Egyesült Államokban töltött évek és gyermekkori élmények alakították egyedi stílusát, melyet a zene, valamint az autók iránti szenvedélye is hajt.

David egy igen színes személyiség. Kreatív igazgató, óragyűjtő és vintage autó rajongó Stockholmból. Eredetileg spanyol és svéd származásúnak tartja magát, de életének jelentős részét az USA-ban töltötte. Személyisége és stílusa is ebben az időszakban formálódott a legtöbbet, érdeklődése pedig a zene, az autók és a divat köré összpontosult.

„Az amerikai kultúra hatalmas befolyással volt rám. Mindig gördeszkáztam, metált hallgattam, de érdekelt a divat is.”- állítja David. Gyerekkori barátjának édesapja, Ray Brown híres színpadi ruhakészítő és tervező volt, akinek a műtermében sok időt töltöttek. Ezen emlékeiből bátran merít szakmai törekvései során.

nezumi

Nem véletlen, hogy a tervezés és a kreativitás David DNS-ének részét képezték: művészeti igazgatónak tanult, majd közel két évtizeden át dolgozott divattervezőként, nagy ügyfelekkel világszerte. Ám 2011-ben David kiutat keresett a nagyvállalati világból, és elkezdte lefektetni az alapjait a saját vállalkozásának, amit ma már csak a Nezumi Studios-ként ismerünk. Kezdetben csak mellékállásként foglakozott a projekttel, de a befektetett energia megtérült és azóta a Nezumi sok hűséges rajongó és lelkes támogató elismerését zsebelte be.

A Nezumi márka korai éveiben a farmer- és bőrtermékekre összpontosított, majd 2015-ben karórákkal is bővült a kínálatuk, és itt kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a vállalkozás teljes figyelmet igényel. Ez volt a vízválasztó David számára, aki így emlékszik vissza – „Nagyon vágytam arra, hogy csak a saját dolgomat csináljam, és ne csak egy fogaskerék legyek, valaki más gépezetében. Ez volt az a pillanat”.

nezumi

Eljött hát az idő, de honnan eredt az órák iránti vonzalom? „Van órakészítő a családban, és mindig is gyűjtöttem őket, bár csak az elmúlt 15 évben vallom magam komoly gyűjtőnek” – mondja David. Az első általa tervezett óra dizájnja a 60-as és 70-es évek stílusjegyeiből inspirálódott. Amint elkészült a mű, elindult a Kickstarter projekt is… és mindössze nyolc óra alatt összegyűlt a finanszírozási keret.

A márka azóta folyamatosan erősödik és erősödik, hiszen minden kollekció ugyan azt a minőséget hozza és vintázs hangulatot idézi, mint az első Voiture, ami igazán tükrözi David érdeklődését, valamint hozzáállását az óratervezés iránt. „Számomra az órák főleg az esztétikáról és a kinézetről szólnak – imádom a mókás színeket és formákat. Az óra összhatása igazán fontos számomra” – állítja lelkesen.

nezumi

A Nezumi kínálatában az órák átvették a vezető szerepet, de David ragaszkodik hozzá, hogy a brand megmaradjon egy „lifestyle” márkának, azaz egy egész életstílust sugározzanak a termékek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Roughneck Brigade, ami a Nezumi saját Porsche klubja. Ennek eredettörténete, egy matrica, amit David a Porsche Club Sweden-től kapott, de nem felelt meg az ő ízlésének és csinált egy sajátot, ami igen megtetszett az embereknek. Innen nőtt ki a klub, ami jelenleg több mint 100 lelket számlál kilenc különböző országból. Az európai tagok évente részt vesznek egy tengeri hajókiránduláson, míg az Egyesült Királyságban és Miamiban helyi eseményeket szerveznek a brigád helyi képviselői.

nezumi

David szenvedélye mind a Porsche, mind pedig az óragyártás iránt egy különleges együttműködést szült a legendás Porsche tuningcéggel, a RUF-fal, ami 2021 elején limitált kiadású Nezumi x RUF órasorozatban csúcsosodott ki. Az összesen 200 óra mindössze 21 perc alatt elkelt. Ennek a sikernek a nyomán 2021 decemberében megjelent egy második közös darab, 400 órával. A 2021-es év emellett a Nezumi Studios 10 éves évfordulóját is jelentette, amit a vállalat az első kézihúzós kronográfuk bemutatásával ünnepelt.

Bár a 10. évfordulós óra egyértelműen egy komoly mérföldkő, de nagy dolog volt David számára a Grammy-díjra jelölt rockzenekarral, az Anthrax-szal való együttműködés is. „Anthrax rajongó vagyok gyerekkorom óta… Évekkel később megismertem az Anthrax dobosát, Charlie Benante-t, közös barátunk, David Ellefson (a Megadeth társalapítója és basszusgitárosa) révén, így lehetőségünk nyílt egy órát tervezni és kiadni az Anthrax díjnyertes ‘Persistence of Time’ albumának 30 éves évfordulójára. Hatalmas megtiszteltetés volt” – mondja David.

nezumi

Ami a következő tíz évet illeti, David további lenyűgöző időmérőket garantált és szeretne nyitni a metálos, Porsche-és, órás életstílus egyéb aspektusai felé is. Természetesen a célkeresztben az órák maradnak, de egyéb kiegészítők is várhatóak a jövőben. Tehát érdemes figyelni a Nezumi következő lépését, mert nem tudhatjuk mivel lep meg minket David és csapata…

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Janka Zsolt
Janka Zsolt
Jó pár éve annak, hogy magával ragadott az órák világa. Kezdetben gyűjtöttem, majd fotóztam őket. Később órás témájú podcastel is foglalkoztam, valamint angol nyelvű órás bemutatókat is írok. Az 5BAR keretein belül pedig magyar nyelvű írásaimat olvashatjátok csupa olyan órás témában, ami engem igazán érdekel.

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!