Egy dologban biztos voltam, Grand Seiko-t nem szeretnék egyelőre, vagy legalábbis nem most, nem így és végképp nem ilyet. Még mielőtt teljesen összezavarlak ezzel a rövid bevezetővel, kibontom kicsit jobban, hogy ezen gondolatok után, milyen út vezetett az álomóra beszerzéséig.

Honnan is kezdjem?

Számos Seiko megfordult a kezeim között az elmúlt években, egy dolog azonban közös volt mindegyikbe: tulajdonképpen szerettem őket. Igen, a rózsaszín számlapos Seiko 5-öst, vagy akár a 48 mm-es Tuna-t is, mert mindegyiknek megvan a sajátságos bája, amelyek számomra kivétel nélkül magukban hordozzák a japán DNS-t. Utóbbi miatt pedig ezekre mi, itt Európában mindig is furcsán, vagy mondhatni ferde szemmel fogunk nézni és ezt a különcséget kedvelem. Emellett rettentően vonzódom a kicsit bohókásabb, színesebb és karakteresebb órákhoz, mert egyrészt számomra ezek adják az órás világ savát-borsát és emellett élmény ránézni minden percben a csuklómra.

Akkor hogyan is jutunk el a Grand Seiko-ig?

Ki más tud az óraiparban ehhez fogható, de mégis emberközeli élményt adni, ha nem a Grand Seiko. Persze ez abszolút egyéni ízlés kérdése, viszont számomra kérdés nem fért ahhoz, hogy mindaz, amit egy órában keresek azt a japán mérnökök alkották meg. Talán az eddigi tapasztalatok, illetve számos próbán nálam járt vagy éppen barátoknál látott óra után erőteljesen körvonalazódott bennem, hogyha egyszer úgy adja az élet venni fogok magamnak egy Grand Seikot. Ehhez még inkább hozzájárult a Taro Tanaka cikk, amely összerakása közben szinte már-már nyálcsordulásig fajult az anyagok átböngészése és még több izgalmat, apró finomságot vettem észre az egyébként nüansznyi részletekben.

Visszatérve az órára, olyat szerettem volna, ami esetében nem érdekel ki mit gondol róla, hidegen hagy, hogy a használt piacon mennyire keresett vagy nem, és az sem fog túlzottan számítani, hogyha meghibásodik ki, mikor és mennyiért fogja szervizelni. Az ilyen órákra tekintek úgy, hogy valódi, színtisztán óraszeretetből választott modell, amely tökéletesen kifejezi az emberi személyiségét és ízlését. Van egy jó pár lementett ilyen óra a listámon, viszont ezek sajnos olyannyira távol voltak tőlem, hogy elhatároztam picit alakítok ezen a bakancslistán. Igen, tudom most mondok magamnak éppen ellen, hiszen mégiscsak megalkuvásról írok itt neked, amit nem szeretek, de tulajdonképpen erre az egész jelenlegi folyamatra főpróbaként tekintettem a nagy premier előtt.

Nem is annyira egyszerű ez

Rendszeresen kerestem fel nagyon sok itthoni, valamint nemzetközi használt órás platformot is, és csak úgy cél nélkül dobtam be mindig a keresőbe a „grand seiko” szókapcsolatot, hátha belebotlok egy alkalmi vételbe. Senkit nem akarok lelombozni, de saját tapasztalataim alapján az európai használt Grand Seiko piac gyakorlatilag láthatatlan, a magyarról pedig nem is akarok nyilatkozni. Szinte mindig ugyanazok a modellek jönnek szembe és elég komótos az eladások tempója is, ezért a napi szintű piac ellenőrzés sem emeli meg az ember pulzusát.

Ilyen körülmények mellett tehát kettős érzések alakultak ki bennem. Egyrészt a felhozatal elég gyér, és amik általában felkerültek kevésbé tetszettek másfelől viszont tudtam, hogyha beugrót szeretnék a japán prémium órák világába, akkor kénytelen leszek ezekből választani. Úgy emlékszem éppen ennél a felismerésnél jött az első nagyobb kihagyás a keresést illetően, mert huzamosabb ideig nem találtam nekem tetsző órát.

Fény az alagút végén

Aztán egyszer csak megjelent egy bolgár hirdetés, ígéretesnek tűnő képekkel és leírással. 2001-es Grand Seiko fekete számlappal, mechanikus 9S55-ös szerkezettel, 37 mm-es átmérővel, igazi ikonná vált, viszont már modern GS. Az SBGR023 referencia számra hallgató modell, még a dupla logós korszakból származik, vagyis a számlapon az applikált Seiko logó is fent van, hiszen ekkortájt a Grand Seiko még nem vált le teljesen a Seikoról. Így mindent összevetve egy igazi mindenes óra, elegánsabb viselethez bőrszíjjal is tökéletes, hétköznapokra pedig a fémszíjjal bátran hordható akár farmerral is.

Ahogy az lenni szokott elindult a hosszan tartó üzenetváltás az eladóval, ezzel párhuzamosan fejben számoltam az excel tábla sorait, kinek mit és mennyiért fogok eladni, hogy végre lehessen egy Grand Seikom. Konkrétan napokig ment ez a vesszőfutás, és szinte minden órában változott a döntés. Amikor már éjszaka is csak forgolódni tudtam, leültem egy üres papír mellé, összeszedtem mindent, amit tudok és elkövettem egy óriási hibát, racionális érvek mentén hoztam döntést. Na nem mintha ezzel baj lenne sőt, de ez rám kevésbé volt jellemző, sokkal inkább az ugorjunk bele aztán majd gondolkodunk mentalitás hatotta át az óraválasztásokat.

És talán pont ez a kimért, rideg stílus okozta a rendszerben a hibát, ugyanis akkor elengedtem a kezét ennek a projektnek. Tudjátok van az az örök érvényű mondás, a „mi baj lehet?” végülis, 1300 kilométerre volt tőlem az óra, megnézni nem tudtam, kipróbálásra, bevizsgálásra nem volt lehetőség és szemmel is jól látható pénzbe került, csupa nagy piros felkiáltójel villogott a szemem előtt. Ezt akárhogy is számoltam elég nagy rizikót jelentett nekem, így nagyjából innen eredeztetem a Grand Seiko beszerzésnek a második jegelését, hiszen ilyen közel még sosem jutottam a célhoz, de a végén mégis kudarcba fulladt.

Azért még néha napján ránéztem a hirdetésre, ami pár hét múlva végleg eltűnt a rendszerből. Furcsa érzés lett rajtam úrrá, hiszen megvenni nem akartam, de már a lehetőség is elszállt, hogyha véletlenül meggondolnám magamat. Jó pár hónap eltelt utána eseménytelenül, már szinte teljesen a feledés homályába merült ez a próbálkozás, amikor a szokásos keresésem eredményre vezetett.

Régen lepődtem már meg ennyire

Nem feltétlen azért, mert Magyarországon találtam egy eladó Grand Seiko-t hanem, mert a korábbihoz megszólalásig hasonlító SBGR023-as került fel a hazai hirdetések közé. Szinte habozás nélkül írtam az eladónak, mert éreztem, hogy ezt most nem szabad elszalasztani. Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság ezért természetesen rákérdeztem, hogy egyébként az óra honnan származik, mióta használja, tudjátok csak a szokásos ismerkedős, jégmegtörő kérdések. A beszélgetések során kiderült, hogy ő vette meg a bolgár úriembertől az órát korábban, azt amin én napokig töprengtem, innentől kezdve elképzelhetitek milyen érzések cikáztak a fejemben. Mintha egy óriási ajándékcsomag pottyan volna az ölembe, végre minden kétséges pontot meg lehet nézni és fel is lehet próbálni az órát.

Pár napra rá találkoztunk is, a márkaszervizben átvizsgálták a szerkezetet, illetve az általános állapotát is ellenőrizték, és rövid idő lefutása után megkaptam a zöld lámpát. Itt már teljesen magával ragadott a hangulat és a villámgyors fizetés után már a kezemben tarthattam az óriási kék dobozt, rajta a Grand Seiko logóval. És ugyan nem extra textúrált számlapos, Spring Drive szerkezetes csodáról van szó, ami alapvetően a szívem legmélyebb vágya, mégis úgy érzem, hogy ugyanúgy megkaptam a japán precizitás és az elborult mérnöki megoldások sűrítményét. És ki tudja, a jövőben talán lesz lehetőségem egy bakancslistás órát is birtokolni, de igazából nem is biztos, hogy olyannyira vágyok már rá.

Természetesen készül az óráról egy részletes teszt is, amelyben igyekszem átadni nektek mindazt az érzést és örömet, amelyet egy több, mint 20 éves Grand Seiko tud okozni a mindennapok során.

Szerző

Joó Szabolcs

Bakancslistás tétel volt egy komoly óra beszerzése 30 éves koromra. Azóta eltelt pár év és időközben a letudandó feladatból hobbi és szerelem lett, amelynek állomásait igyekszem veletek is megosztani.

Legfrissebb bejegyzések

További cikkek

• 2025.06.20.CikkekMeggyőző?! – Venezianico Nereide Lapislazzuli
• 2025.06.13.CikkekKülönc elegancia – Beaubleu Figura Non Caritur
• 2025.06.06.CikkekÜde színfolt – Orient Mako 40 75th Anniversary Edition
• 2025.05.16.CikkekAision Hang AN-HS01