Evolvens Budapest – Egy igazi hungarikumOlvasási idő ~ 7 perc

Evolvens

Bizonyára nem kell senkinek sem bemutatnom az órák gulyáslevesét, sajtos-tejfölös lángosát, vagy éppen szilvapálinkáját – kinek mi tetszik –, az Evolvens Budapestet. Magyarország jelenlegi egyetlen saját microbrand óramárkáját, mely hazai készítésű tokokkal, lünettákkal, mutatókkal, szíjakkal, valamint számlapokkal dolgozik.

A túlbuzgó feltaláló

Természetesen itt a „túlbuzgó” jelző pozitív értelemben értendő! A márkát Mezei István alapította, aki eleinte nem is az órák világában mozgolódott. Végzettsége szerint képzőművész. Ezt ötvözte a gépészettel, valamint az órák szeretetével. Így alakult ki a mai színvonalú Evolvens, ami nem csak kizárólag ketyegőkkel foglalkozik.

Evolvens
Forrás: Forbes

Ezt mi sem mutatja jobban, mint a tény, hogy csináltak már edzőterembe gépeket, kerékpárt (ami ugyan nem került kereskedelmi forgalomba, de hihetetlenül menő), fegyvert, COVID-19 elleni maszkot (melyet a pandémia idején a leginkább minimalizálható áron értékesítettek, ami nem sok cégről mondható el), valamint rengeteg egyéb mást is. Ezen mellékvágányú projektek mellett a fő profil végül a karórák készítése lett, de honnan jött az ötlet?

István mindig is akart egy karórát. Ki is nézett egyet magának, viszont az ára olyan magas volt, hogy inkább letett róla. Ebben az időben kamerastabilizátorok készítésével foglalkozott. Ekkor szökkent a fejébe a gondolat, hogy ha a kamerastabilizátorok készítése megy, akkor miért is ne csináljon magának egy saját órát? Ennek – valamint vérnek és verejtéknek – köszönhetően tart ma ott a márka, ahol.

A Terminátor is Evolvens karórát hord

Jól olvastad, még Arnold Schwarzenegger-nek is van egy Evolvense! Ugyanis készült számára egy speciális kiadás, amit személyesen István adott át neki. Az utolsó Terminátor film viszonylag sok jelenete hazánkban készült, valamint István egyik barátja, Péter dolgozott a forgatáson. Ezalatt többször találkoztak, valamint viccként elhangzott, hogy milyen jó ajándék és emlék lenne a színész számára egy Evolvens óra, hiszen a brand is Budapest köré épül.

Végül a poén valósággá vált – elkészült a 49mm-es Evolvens Military verzió Arnold Schwarzenegger féle speciális kiadása. Eleinte kérdéses volt, hogy a személyes átadás sikerülni fog-e – a színész eléggé elfoglalt volt, ami nehezítette a logisztikát –, de végül sikerült megoldani a dolgot. Így már a Terminátor kollekciójában is van egy Evolvens. EZ MENNYIRE MENŐ MÁR?

Evolvens
Forrás: Ripost

Ha ez még mind nem lenne elég

Az Evolvens márka már egy nemzetközileg is elismert tokozó manufaktúra. Viszont, ha ez még nem lenne elég, István álmodott egy merészet – elkészítette az online órakonfigurátort, ahol saját ízlésünk szerint rakhatjuk össze vágyott óránkat.

Evolvens
Forrás: BCMagazin

Ez bizony még külföldön sem egy gyakori dolog, hiszen nehezen menedzselhető, sokszor nem kifizetődő – ellenben hatalmas móka a vevőnek! Már az is külön élvezet, amikor az ember leül „játszani” az óraszerkesztővel, valamint a gondolattal, hogy rányomjon arra a fránya megrendelés gombra. A sok lehetőségnek köszönhetően több millió különböző variáció rakható össze.

NFT

Az NFT (non-fungible token – „nem helyettesíthető zseton”) 2017 óta van jelen, és az Ethereum kriptovaluta blockchain technológiáján alapul. Összességében arra szolgál, hogy egy képhez, animációhóz, videóhoz, vagy más, nem megfogható dologhoz tartozó tulajdonjogunkat igazolhassuk vele, így az nem tulajdonítható el. Sokan óriási pénzeket fizetnek ki egy-egy ilyen alkotásokért. Na de mi köze ennek az Evolvenshez?

Istvánék az egész órásvilágban először szálltak be az NFT piacra. Első körben összesen 2000 darab, teljesen véletlenül összerakott, egyedi óra digitális verziója készül el, melyre licitálni lehet. A nyertes pedig megvásárolhatja a digitális műalkotáshoz tartozó valódi órát, vagyis itt fizikai leképezése is van a megnyert tételnek. Természetesen a karóra megvásárlása nem kötelező, sőt, az óra számlapján lévő QR kóddal a későbbiekben is elérhető a szerződés, ami az NFT vásárlásakor köttetik meg. Ez alapján pedig bármikor elkészíthető az óra.

Evolvens
4 darab a 2000-ből. Forrás: Forbes

Saját tapasztalat

Természetesen jómagam sem bírtam ki, hogy ennek az egésznek ne legyek részese, így 2020 karácsonyán megajándékoztam magamat egy saját tervezésű, 44mm-es modellel. Eredetileg túl nagynak találtam – igazából most is –, de ebben a kategóriában van a legtöbb választási lehetőség, itt tudtam a legjobban kiélni a fantáziámat.

Szerintem sejthető, hogy az egész folyamat egy nem túl rövid tervezési fázissal indult. Napokat töltöttem azzal, hogy milyen színű legyen a tok, ahhoz milyen számlap és szíj passzol… Végül elhatároztam a fő irányt, hogy egy sűrű, de mégis jól leolvasható darabot szeretnék. Így hát magamnak egy olyan órát raktam össze, ami hozza a military (katonai) életérzést. Zöld NATO szíj, sűrű számozás, tríciumos mutatók jellemzik a végproduktumot. Ezen felül kértem rá egy kis „personal touch”-ot (személyes ismertetőjegy), mivel erre is lehetőség van. Tulajdonképpen bármi megoldható, ugyanis szinte minden egyedi megrendelési igényt megvalósítanak az Evolvensnél. Így került gravírozás a tok oldalába, ami a monogramomból, valamint a születési dátumomból ál – hisz ez egy olyan darabja a gyűjteményemnek, amitől soha nem fogok megválni. Ezáltal szerettem volna, hogyha minden porcikájából áradna, hogy ez bizony az enyém.

Evolvens

Miután megtörtént a megrendelés, valamint a telefonos egyeztetés a gravírozás pontos helyét illetően – igen, erre is odafigyeltek –, következhetett az átadás. Naná, hogy személyes átvételt kértem. Amúgy sincs messze nekem az Andrássy út, illetve teljesen részese akartam lenni az élménynek – látni akartam a helyet, ahol a varázslat készül.

Az élmény letaglózó volt. Becsengettem, felmentem az emeletre, ahol egy hölgy fogadott. Mondta, hogy máris átadják az órát, kis türelmet kérnek – ezer örömmel vártam, addig is láthattam élőben az Evolvens biciklit meg sok egyéb más dolgot. Majd pár perccel később a legnagyobb meglepetésre maga István adta át az órámat. Érted. A tulajdonos, mondhatni a CEO. Olyan ez, mintha a Windows telepítőlemezét maga Bill Gates adná át. Kész őrület!

Az élményt fokozta még az is, hogy nem csak simán a kezembe nyomta a dobozt, hogy eredjek utamra. Leültünk az irodában egy asztalhoz, megkérdezte kérek-e inni valamit esetleg… Majd végig mentünk a teljes rendelésen. Számlap, tok, szíjak, gravír – minden stimmel. Ezután pedig az óra minden funkcióját elmondta, megmutatta hogyan kell kezelni, mit tud az óra, hogyan kell a szíjat cserélni. Továbbá a fémszíjat is a kezemre állította, a szilikonszíjat pedig méretre vágta, mivel ezeket is kértem az órához. Igen, még mindig Istvánról beszélünk!

Evolvens

Közben több hívása is érkezett, valószínűleg mind fontosabb volt nálam – egyiket se vette fel. A teljes figyelme az enyém volt, minden kérdésemre készségesen válaszolt, egészen egyszerűen megbecsült vásárlóként voltam kezelve, az otthagyott pénzemért cserébe igazán minőségi szolgáltatást kaptam. Nyilván hasonló élményben van része a legtöbb embernek, aki betér egy Breitling, Omega, vagy hasonló volumenű butikba és vásárol is, de ez egy 150.000 forint körüli óra. Összességében az élmény felejthetetlen és üdítően közvetlen, könnyed volt. Szerintem mondanom sem kell, végig vigyorogva ültem a metrón és le se bírtam venni a szemem az új ketyegőmről.

A termék

Essék némi szó magáról az óráról is. A doboz egy visszafogott fa doboz Evolvens márkajelzéssel, bár ahogyan láttam ez viszonylag gyakran változik – mindig javítanak az élményen. Kinyitva egyből az órával találjuk szembe magunkat, valamint egy garanciakártyával és egy jótállási jeggyel. Az óra külső jegyeit most nem fogjuk sorra venni, ugyanis ez változó – ki, mint rakja össze sajátját. Ami mindegyik esetén adott, az a rozsdamentes acél tok, koronazár, menetes hátlap, zafír üveg, valamint 100 méteres vízállóság.

A szerkezet egy japán, 8-as szériájú Miyota. Az enyém még a korábbi verzióval van szerelve, ami nem rendelkezik másodpercstopp funkcióval – az újabb modellek már a frissített szerkezettel vannak szerelve. Ezek 21.600-as féllengésszámmal rendelkeznek (3 Hz, mint a legtöbb Seiko), valamint 42 óra járástartalékkal. Természetesen automata, valamint koronáról is húzható.

Evolvens
Evolvens
Azért egy beszabályozás ráférne.

Záró gondolatok

Kinek tudom ajánlani? Inkább kinek nem. Egyedi, magyar, jó minőségű. Minden tud, amit egy órának tudnia kell, ráadásul egy hazai, elképesztően menő gyártót támogathat vele. Az órák nagyjából 140.000 és 200.000 forint közé esnek konfigurációtól függően. Amennyiben szeretnéd gyűjteményed bővíteni valami igazán egyedivel és menővel, akkor tervezd meg saját Evolvensed! Te kipróbáltad már az óraszerkesztőt?

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Zsigmond Viktor
Zsigmond Viktor
Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!