Christopher Ward C65 Desk DiverOlvasási idő ~ 7 perc

Christopher Ward borító

Közel egy hónapig volt szerencsém napi szinten együtt élni, egy nem is akármilyen búvárórával. A Christopher Ward x seconde/seconde kollaboráció eredményeként megszületett ketyegő, igazán vicces oldalról közelíti meg ezt az egyébként egysíkú kategóriát.

Miről is van szó?

Alig több, mint 3 hónappal azután, hogy beszámoltunk erről az óráról hír formájában, sikerült egyet megkaparintani az 500 db-os limitációból. Bevallom őszintén, hogy mára szinte teljesen immunissá váltam a fekete-fekete színösszeállítással rendelkező búvárórákkal kapcsolatban, de végre érkezett egy olyan modell, amely pici fűszerrel izgalmassá tudott válni.

Christopher Ward seconde
Ilyen és ehhez hasonló őrültségekkel lepte meg az órás világot Romaric André
Forrás: seconde/seconde

Azt gondolom, hogy a Christopher Ward-ot túlzottan nem szükséges bemutatni. Mára az órás világ, azon belül is a mikrobrandek egyik legnagyobb éllovasa. Számos bemutatót és tesztet készítettünk már a márka modelljeiről, amelyeket ezen a linken keresztül tudsz elolvasni. Ellenben a seconde/seconde talán kevésbé ismert szélesebb körben. A Párizsban élő Romaric André által indított márka azzal robbant be a köztudatba, hogy vintage órák mutatóit cserélte le egészen meghökkentő darabokra. Ez ugyan elsőként sok ember számára teljesen felfoghatatlan volt, ellenben mások igazán kreatív és ötletes megoldást láttak benne, amelynek köszönhetően mára számos márka büszkélkedhet közös kollaborációs modellel.

Christopher Ward Spinnaker
Számomra a legnagyobb kedvenc a 50 Phantoms
Forrás: uncrate

A Timex, Bausele, Lima, Squale, Atelier Wen, Bamford Watch Co., Spinnaker, Furlan Marri, Maen, Sequent, Isotope, Louis Erard, Vulcain, Nivada Grenchen után a Christopher Ward is csatlakozott ehhez a népes táborhoz és egy igazán üdítő búvárórával rukkoltak elő közösen. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy búvárórát legkevésbé sem búvárkodáshoz vesznek az emberek, sokkal inkább egyfajta mindenes hétköznapi ketyegőként választják őket. James Bond óta pedig ez a zsáner „hivatalosan” is elfogadottá vált, mint tökéletes irodai, sportos, és egyben elegáns célokra is használható GADA (Go Anywhere Do Anything) óratípus.

Az emberek nagyobbik részének a búvárórája maximum akkor érintkezik vízzel, amikor egy multicég 21. századi irodájában az illemhelyiségben a csap alá tartja a csuklóját. Az órás szubkultúra ezt a kategóriát desk diverként, azaz asztalbúvárként emlegeti. Innen jött az ihlet a seconde/seconde számára, hogy mi lenne, ha ezt a tematikát meglovagolva készülne egy vérbeli búváróra. Szerencsére a Christopher Ward a legjobb társnak bizonyult ebben a közös munkában, hiszen elképesztő széles a búváróra kínálatuk. Gyakorlatilag minden méretosztályt, színt és típust megtalálni az online shopban.

Ami NEM változott

Christopher Ward alap
A bázisóra
Forrás: Oracle Time

Azonban ismerve a francia tervező eddigi munkásságát és rutinját nem volt kérdés, hogy melyikre esik a választás a Christopher Ward kínálatából. A C65-os Aquitaine modell egy vintage beütésű modern búváróra, duplán hajlított zafírüveggel és szintén domború lünettabetéttel. Az alapot tehát egy teljesen egyszerű hárommutatós modell adta. Külön érdekesség, hogy ebből a konkrét változatból eredetileg nem létezett teljesen fekete változat, csupán a GMT kiadásból az Orca Black színű. A végeredményt látva pedig kétség sem férhet ahhoz, hogy igazán jó munkát végeztek, mert szinte teljesen átszabták a megjelenését a bázisórának.

Christopher Ward tok

Kezdjük talán a legjobb résszel, vagyis azzal, hogy amihez nem nyúltak az megmaradt a Christopher Ward-ra jellemző kiváló minőségűnek. Az óra tokja továbbra is a zseniális, LightCatcher fantázianévre hallgató darab, amely azt gondolom, hogy ebben a szegmensben párját ritkítja. A nyers számok alapján ez a márkán belül a nagyobb tokokhoz igazodik, 41 mm átmérő, 46.7 mm tokmagasság és 12.5 mm-es vastagság jellemzi. Az óra természetesen továbbra is tudja a 200 méteres vízállóságot, melyet többek között a menetes koronazárnak köszönhet.

Christopher Ward csat

Emellett elérhető volt fémszíjas változatban is ez a limitált kiadás, amely minden forintot megér. Ebben szintén nem történt változás, mivel ugyanazt a rendkívül jól átgondolt és kivitelezett darabot kapjuk, mint a többi Christopher Ward esetében. A teljes egészében szálcsiszolt szíj, csavaros szemekkel, gyors cserélési és szerszám nélküli állítási lehetőséggel is el van látva. Emellett 22-ről 16.5 mm-re szűkül, amely markáns megjelenést biztosít még vékonyabb csuklón is. Viselés közben abszolút kényelmes, tökéletesen illeszkedik a tokhoz, igényes és letisztult megjelenést biztosít. Egyetlen pontján érdemes fejleszteni még, a csatzáron, mert az feltűnően hosszú.

Napirend a lünettán

Christopher Ward oldal

Térjünk is vissza azokra a pontokra amik a leginkább szembetűnőek az óra kapcsán. Az első természetesen a lünettabetét, amelyen különféle sávokba vannak rendezve piktogramok és feliratok vegyesen. Ez így önmagában egyébként nem is értelmezhető, szükséges hozzá a számlap szélén végigfutó percskála és az afelett található időtöltési kategória. A 12 óra jelölőtől indulva látható a lünettabetéten egy kávéscsésze ikon, a hozzátartozó szöveg pedig egy sorral lejjebb olvasható, mégpedig a Break (szünet) és ez alatt az ajánlott napi darabszám, amely jelen esetben 3.

Christopher Ward lünetta

Nem szeretném az egész számlapot ennyire részletesen bemutatni, a képek alapján úgyis egyszerűbb ezt átlátni, két dolog azonban számomra igazán vicces utalást tesz a mindennapokra. Az egyik a kis kés, amelyhez a Gossip (pletyka) tartozik, ki ne terjesztett vagy hallott valamilyen negatív hírt másról a folyosón, amelyet örömmel lehet továbbadni. A másik pedig az ezután következő álarc jelölés, ehhez az Office politics (irodai politika) lett rendelve, amely remekül leírja, hogy miről szól ezeknek a beszélgetéseknek a nagy része.

Sűrű számlap

A számlap sima, matt fekete színt kapott, és a könnyebb áttekinthetőség érdekében, a 3-6-9-12-es indexek kivételével, az órajelölőket jelentősen zsugorították. Na nem a pontos idő jobb láthatósága érdekében tették ezt, sokkal inkább a humoros megjegyzések és feliratok megjelenítése céljából. Természetesen a Christopher Ward-hoz híven az indexek mellett a márka logója is rakott lett, amely számos érdeklődő szemében vízválasztó volt eddig. A CW logó mellett látható a seconde/seconde kis S betűje is, utalva finoman arra, hogy itt nem egy hagyományos órával van dolgunk.

Christopher Ward számlap

A számlap egyensúlyának megőrzése érdekében a 6 órás jelölő felett egy nagyméretű post-it-et helyeztek el, amelyen kiválóan leolvasható a modell megnevezése. Az egyetlen igazi formai kritikát éppen ezen a helyen találjuk, még hozzá a dátumtárcsa, amely fehér színben virít ebben a közegben. Ugyan a mutatók és az indexek is Super LumiNova-val vannak töltve, így fehéres árnyalatot kaptak, mégis nekem sokkal élhetőbb lenne a fekete színűvel alatta egy vékony rakott indexszel. Valószínűleg helykihasználás miatt maradt ez a megoldás, de ezt a fajta színharmonizációt a Christopher Ward kiválóan megoldotta már pár évvel ezelőtt.

Christopher Ward pénzeső

A negatívum mellett azonban egyből javítottak is egy pontot, hiszen minden hónap 31-én csörögni fog a virtuális kassza, ugyanis pénzeső látható ennek a napnak a helyén. Ötletes geg ez is és szuperül illik az óra teljes hangulatához. A mutatókra visszatérve, a másodperc jelölő végéről elhagyták a Christopher Ward jellegzetes villa logóját, amely csere remek visszautalás a seconde/seconde indulására. Az óra hátlapja sem maradt módosítás nélkül, az üvegbetét helyett acéllal találkozunk, rajta egy merülő búvárral, akin a merülőpalack helyett, egy gemkapocs látható. Igazán szórakoztató részlet, főleg az alatta lévő felirattal összekötve, amelyen a „hogyan dominálj 9 és délután 5 óra között” felirat található.

Még egy kis figyelmesség

Christopher Ward doboz
A teljes szett
Forrás: Christopher Ward

Az órán túl is gondolkodtak és kézenfekvő megoldásként a körítésen is csavartak egyet. A hagyományos, már újfajta kocka alakú Christopher Ward doboz mellett a teljes szett részét képezi egy fekete kihajtogatható mappa, amelyben az irodai munkához elengedhetetlen kiegészítők találhatóak. Post-it, ceruza, szövegkiemelő, gemkapocs és térképtű is helyet kapott itt, amelyek nagyobbik része CW logóval büszkélkedhet. Ezen túllépve egy másik meglepetéssel is készültek számunkra, méghozzá egy sárga színű Delugs szíjjal, amely kiválóan illik az óra fekete-kék-sárga színvilágához.

Összegzés

Christopher Ward összegzés

Nagyon megszerettem az órát abban a 4 hétben, amíg volt szerencsém használni. Egyik órás barátomnak úgy fogalmaztam meg, hogy kellőképpen funky, de kevésbé feltűnő, így a mindennapokban is tökéletesen használható órát alkottak. A Christopher Ward remekbe szabott ketyegőket készít már évek óta, amely itt is ugyanúgy fennáll, tehát semmilyen kompromisszumot nem kell kötni a használhatóságot illetően. Emiatt számomra ez inkább egy vérbeli búváróra humoros részletekkel, mintsem egy olyan divattermék, amely egyébként az időt is mutatja. Hivatalos forrásból már sajnos nem elérhető, de amennyiben ilyen órára vágytok, olykor másodkézből is felbukkan egy-egy, arra érdemes lecsapni korrekt ár esetében.

Az óráról készült remek fotókat innen is köszönjük Solti Péternek!

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Joó Szabolcs
Joó Szabolcs
Bakancslistás tétel volt egy komoly óra beszerzése 30 éves koromra. Azóta eltelt pár év és időközben a letudandó feladatból hobbi és szerelem lett, amelynek állomásait igyekszem veletek is megosztani.

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!