Amikor reggel felkeltem, sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy egy új, Crocs G-Shock kollaborációt fogok a telefonom kijelzőjén meglátni. Egy elég furcsa érzés kerített hatalmába, ugyanis egyszerre állt fel
Régi forma, új erő – Girard-Perregaux és Bamford Deep Diver újratöltve
A luxusórák világa ritkán áll meg ünnepelni a múltat. Az innováció tündöklése gyakran maga alá gyűri a történelem értékeit. Ám vannak kivételek – ritka pillanatok, amikor egy márka képes úgy
Timex 1995 Intrepid Reissue – retró ikon újjászületése a nyári kalandokhoz
A Timex 1995 Intrepid Reissue látható egy vintage újságkivágás felett, amely az eredeti modell 1990-es évekbeli szereplését örökíti meg. Ez a kompozíció remekül szemlélteti, hogyan kelti életre a Timex a
Watches and Wonders 2025 – Szerkesztői kedvencek
Azt hiszem, hogy a tapasztalt(abb) órakedvelők számára nem kell bemutatni a Watches and Wonders (korábban Baselworld) nevű eseményt. Ez a világ egyik legnívósabb órás rendezvénye, amelyet Svájcban rendeznek meg, illetve
Rolex 2025-ös újdonságok
Mint minden évben, úgy idén tavasszal is sok-sok újdonsággal debütáltak az órásvilág legnagyobb gyártói, köztük a Tudor, és a Rolex is. Az eddigi tendencia, miszerint a nagy, koronás gyártó csak
Új 25 órás időszámítás világszerte – haszontalanná válnak az óráink?
Évek óta zajlanak viták a DST, vagyis a nyári és téli időszámítás megszüntetéséről, azonban ennél most egy sokkal fontosabb változás várható. A Nemzetközi Időügyi Bizottság (NIC – National Institute of
Kincs a régiségvásáron – Órák és órások nyomában
A régiségvásárok mindig különleges élményt nyújtanak számomra. A standok között sétálva az ember könnyen találkozhat igazi ritkaságokkal, régi tárgyakkal, amelyek könnyedén repítik vissza a múltba. Azonban előfordulhat, hogy az adott
Bemutatkozik a Baltic Hermétique Dual Time Enduropale Edition
A Baltic óragyártó legújabb különlegessége, a Hermétique Dual Time Enduropale Edition, a motorsport és az órakészítés világát ötvözi egy lenyűgöző időmérőben. Ez a limitált kiadás az Enduropale du Touquet-Pas-de-Calais motorkerékpár-verseny
Tudor Black Bay Chrono „Flamingo Blue” – A hype vonat nem áll meg
Párszor már volt lehetőségem kifejteni, hogy én mennyire nagyon szeretem a Tudort. Legfrissebb megjelenésük, a Flamingo Blue BB Chrono sem éppen ellentétes az elveimmel, azonban sikerült megint lehozni azt, amit
Megérkezett Breki párja – Itt van az Oris X Miss Röfi
Az Oris és a Muppet Show újra egyesítette erőit, hogy bemutassák a ProPilot X Miss Röfi kiadást. Ez a különleges óra a híres Muppet karakter, Miss Röfi elbűvölő és magabiztos
A Titanic tragédiája és egy különleges Tiffany & Co. zsebóra története
A Titanic 1912. áprilisi tragédiája a modern történelem egyik legismertebb eseménye. A katasztrófa rengeteg emberi történetet hagyott maga után, amelyek között kiemelkedik Arthur Rostron kapitány hősiessége. A Carpathia parancsnokaként Rostron
TOP 5 ajándék óra karácsonyra
A nagyobb üzletekben hetek óta vigyorognak ránk a csoki mikulások, és egy ideje már villognak a házakon a karácsonyi fények. A nagyvárosok karácsonyi vásárforgataga […]
Maurice Lacroix bemutatja az Aikon Ceramic modelleket
A Maurice Lacroix az Automatic Ceramic termékkel bővíti az Aikon kollekcióját, amely két színváltozatban, mattfeketében és polírozott fehérben, valamint két méretben, 42 mm-es és 39 mm-es változatban jelenik meg. A
Casio x A.P.C. – A Casio eddigi legstílusosabb órája?
Az A.P.C. és a Casio közös alkotása ötvözi a francia márka stílusjegyeit a Casio ikonikus A1000-es modelljével. Az uniszex óra természetesen többfunkciós; ébresztő, stopper, LED háttérvilágítás, de letisztult számlapja és
Tudor Pelagos FXD GMT ‘Zulu Time’: Kopasz az öregek között
A Tudor legújabb modellvariánsa, a Pelagos FXD GMT egyesíti a funkcionalitást és a stílust, miközben hű marad a márka katonai gyökereihez. Az FXD vonal most először kapott GMT funkciót, így