A gyártó palettájában már korábban is voltak Seiko Speedtimer modellek, úgyszintén szoláris kvarc szerkezettel, de a család története egészen 1969-ig nyúlik vissza. Viszont most egészen más életérzést sugároznak magukból ezek az új, vintage inspirálta kiadások az elődjeikhez képest.
A legfrissebb Seiko Speedtimer modellek referenciaszámai az SSC911, 913 és 915. Ezek fixált (nem forgatható) lünettával, valamint kétszínű alumínium lünettabetéttel rendelkeznek. Így az órák igazán klasszikus életérzést sugároznak, olyan, mintha már láttuk volna őket valahol.

A számlap összességében az elődökhöz képest nem sok mindenben változott, talán a sunburst (napégés, napsugár) textúra a legjelentősebb újdonság rajta. Az indexek rövidebbek és tömzsibbek lettek, továbbá a perc skála a belső gyűrűre költözött. Ezen kívül a korábbi, kicsit koszos fehér színű lumineszkáló festék is tisztább fehérre cserélődött.

Az új Seiko Speedtimer modellekben a Seiko V192 szerkezet található meg, mely havonta +15/-15 másodperc pontossággal üzemel. Ez egy 60 perces gyűjtőt nyújt számunkra hat óránál, mely, amikor nem fut a kronográf, egyfajta járástartalék kijelzőként funkcionál – ami teljes feltöltöttség mellett 6 hónap. Három óránál egy 24 órás, kilenc óránál pedig egy folyamatos másodperc kijelzés található. Végezetül még egy dátumablak is megbújik a négy és öt órai indexek között.


Mindegyik modell 100 méteres vízállósággal, valamint hajlított zafír üveggel rendelkezik. A tok átmérője korona nélkül 41.4mm, ami egy kifejezetten kényelmes méretnek mondható. A tok vastagsága nem kevés, 13mm, de nem is túlságosan kirívó.
A kiváló dizájn ellenére az új modellek ára is kedvező, 290.000 forint körüli a szoláris kvarc szerkezeteknek köszönhetően – mechanikus szerkezettel az órák árai igencsak megugranának.
Szerző

- Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.
Legfrissebb bejegyzések
- 2025.05.26.CikkekCrocs G-Shock, avagy G-Crocs?
- 2025.05.09.CikkekMélytengeri szörnyeteg – Vostok Europe Batiscafos
- 2025.04.14.CikkekAz érthetetlenség magas foka – Orient Star Contemporary Date
- 2025.04.01.CikkekRolex 2025-ös újdonságok