Ez az írás a felhúzó- és mutatóigazító szerkezetről, egy cikksorozat része. Amennyiben szeretnéd elolvasni a második részt, kattints ide!
„Régen minden jobb volt!” – vagy nem feltétlen
A ma mindenki által ismert felhúzó koronát 1842-ben találták fel, azóta terjedt el csak igazán. Előtte, a kezdetek kezdetén az órákat kulccsal húzták fel. Ezen kulcs megléte sokszor növelheti is egy-egy öreg, vagy akár antik óra értékét, de nem azért, mert speciális kialakításúak lennének, hanem inkább a „full-set” (teljes szett) státusz miatt.
Ezt a kulcsot a főrugó mag négyszöges meghosszabbítására illesztve húzhattuk fel az órát. Erről többet is olvashatsz az óra működése cikksorozatom második részében. Talán felmerülhet a kérdés, hogy oké, a felhúzás pipa, na de hogyan lehetett időre állítani az órákat? A régi, nagy faliórák esetében (például szovjet gyártmányú Jantar órák) roppant mód egyszerű volt az eljárás – a percmutatót kellett ujjal eltekerni a kívánt pozícióba, mely így természetesen az óramutatót is vitte magával.
Ennél egy fokkal kifinomultabb megoldás az, ha az óra kulcsát a perctengely négyszöges meghosszabbítására lehetett helyezni. Ez a megoldás falióráknál nem terjedt el, hiszen ehhez hozzáférhetőnek kellett lennie az óra hátoldalának. Itt ugyan az történt gyakorlatilag, mint a percmutató kézi forgatásánál, csak ezzel nem kellett hozzányúlni a mutatókhoz, vagy a számlaphoz. Egyszerűen csak a kulcsot kellett tekerni a percmutató – és ezzel együttesen az óramutató – igazításához.
A messiás
Mint azt már említettem, 1842-ben eljött a Kánaán, feltalálták a felhúzó koronát. Arról, hogy pontosan ki is találta fel, a mai napig folynak viták. Bárki is volt az, neki köszönhetjük, hogy megszűnt az órához járó különálló kulcs minden problémája. Az órát kényelmesen fel lehetett húzni a felhúzótengelyen keresztül, melynek végén foglalt helyet a felhúzó korona. Ez a mai karórákon is pontosan így található meg.
Viszont ezzel még nem érkeztünk el a ma is jól megszokott funkcionalitáshoz 100%-ban. Ugyanis ebben az esetben a felhúzótengelyen és a koronán keresztül egyszerre két funkció vezérlését is meg kellett oldani – a főrugó felhúzását, valamint a mutatók igazítását.
Már itt is egy szerkezeten keresztül ment végbe mind a két folyamat, azonban a kettő közötti váltás még nem a mai módszerrel történt. Ma már mindenki jól tudja, hogy a korona kihúzásával (akár több fokozatban) tudunk váltani a felhúzás és a mutatóigazítás, esetenként a naptár gyorsváltás között. Ennek a pontos működésére hamarosan kitérek.
A megoldást először egy gomb jelentette a korona közelében. Ma is fellehetőek zsebórák ezzel a furcsa megoldással. A gombocska benyomva tartásával lehetett változtatni, hogy a korona tekerésével a főrugót húzzuk fel, vagy a mutatók igazítását végezzük. Ez helyettesítette a mai korona kihúzást. Nem olyan kényelmes, de mégiscsak jobb, mintha egy külön kulcsot kéne az óránkkal hurcibálnunk, nem igaz?
(Egy kis érdekesség: a felhúzószerkezet angol neve a „keyless works”, melynek egyenes fordítása a „kulcstalan működés”. Vagyis a név a felhúzó kulcs elhagyásából származik.)
Napjaink megoldása
Már el is érkeztünk a ma is jól ismert megoldáshoz, a kihúzható koronához. A működés megértéséhez nézzük át pontról pontra, hogy miből is áll az óránk ezen részegysége.
- Felhúzó tengely + korona:
Maga a korona egy nagyon kis „fogaskereke” ennek a gépezetnek. Összesen két funkciója van – az egyik optikai, hiszen az óra tulajdonosa minden pillantásnál látja. A másik, hogy az ember ujjai között nem forog el kialakításának köszönhetően – általában emiatt szoktak a koronák „recések”, vagy valamilyen módon textúráltak lenni. Jellemzően menetes megoldással rögzítik a felhúzó tengelyhez.
A felhúzótengely viszont az egyik, ha nem a legfontosabb része az egésznek. A sorban következő alkatrészek mindegyike csatlakozik hozzá közvetlenül, vagy közvetetten. Összesen 5 fontos blokkra bontható, melyek közül a legtöbb pont kenése kiemelt jelentőségű!
- Kihúzókar / váltókar:
A kihúzókar feladata is kettős. Egyfelől nem hagyja, hogy a felhúzótengely kicsússzon, vagy kiessen a helyéről. Ezt úgy oldja meg, hogy a kihúzókaron van egy alsó pecek, amely a felhúzótengely horony (az ábrán a 4. pont) részébe illeszkedik. Amennyiben itt az olajozás elégtelen, a kihúzókar pecke kikophat, ami a felhúzótengely kezünkben maradásával járhat.
A másik feladata, hogy a hintakart „hintáztassa”, azaz előre tolja, avagy visszaengedje. Itt is nagy erők vannak jelen, kiemelten fontos a megfelelő kenés!
- Hintakar + hintakar rugó:
Ezt a kart „hintáztatja” a kihúzókar. A korona kihúzásakor a szerkezet középpontja felé tolja, a korona visszanyomásakor pedig a hintakar rugó tolja vissza a helyére. A hintakar a hornyoskerék horony részébe illeszkedik, vagyis az oda-vissza mozgással a hornyoskerék csúszik előre – hátra a felhúzótengely négyszöges részén. Itt is kiemelten fontos a kenés!
- Körmös- és hornyoskerék:
A körmöskerék helyezkedik el a felhúzótengely körmöskerék csapján (az ábrán a 3. pont), mely kör alakú, így az elforog rajta alaphelyzetben. Két irányban is van fogazása. Hagyományos fogak vannak függőlegesen, melyek a felhúzókerékbe kapaszkodnak a szerkezet teljesen másik oldalán, erről a következő részben olvashattok bővebben. Rövidre fogva: így valósul meg a koronáról húzás. Vízszintesen úgynevezett farkasfogak találhatóak, ezekkel csatlakozik a hornyoskerékhez.
A hornyoskerék két oldalán kétfajta fogazás található. A körmöskerék felöli oldalon szintén farkasfogak vannak. Ezek az egyik irányba tekerve elforognak egymáson, a másik irányba tekerve pedig megkapaszkodnak egymásban. Nem győzöm ismételni magam, fontos a megfelelő kenés, ugyanis itt is nagy erők uralkodnak! A másik oldalon hagyományos fogazás található. Ezekkel kapaszkodik a továbbító kerékbe.
A hornyoskerék a felhúzótengely négyszöges részén helyezkedik el. Azt, hogy pontosan melyik részén, a hintakar szabályozza – ezáltal „hintázik”, vagy csúszik a hornyoskerék a négyszöges részén (az ábrán a 2. pont) a felhúzótengelynek. Amikor a körmöskeréknek feszül, nem hagyja azt a körmös kerék csapon simán elforogni, ekkor vagyunk felhúzó állásban. Amikor a hintakar eltolja a hornyoskereket, az a továbbítókeréken keresztül igazítja a mutatókat.
- Felhúzó szerkezet leszorító híd, avagy szotoár:
Szintén kettősügynök. Egyfelől a kihúzókar felső peckét vezeti, ezzel megtartva a felhúzótengelyt egy-egy állásban. Amennyiben ez letörik, a koronát elengedve a felhúzótengely magától „behúzódik” a helyére. Ettől az óra még teljesen funkcionál.
Másfelől az egész felhúzószerkezetet lefogja, innen is ered a magyar név. Ugyanis a hintakar és a hintakar rugó találkozása egy elég instabil pont. Abban az esetben, ha ők nincsenek felülről lefogatva, könnyen a földön kúszva találhatjuk magunkat az alkatrészek megtalálásának reményében.
- Továbbítókerék + váltókerék:
A továbbítókerékhez csatlakozik kihúzott felhúzótengelynél a hornyoskerék, így az a mutatókat igazítja a korona tekerésével. A váltókerék pontos funkcióját a következő részben taglaljuk.
Záró gondolatok
Összességében tehát látszik, hogy mekkora jelentősége van a felhúzó- és mutatóigazító szerkezetnek egy órában. Természetesen a cikkben leírtak egy alapot vázolnak fel a teljesség igénye nélkül. Ahány óra, annyi féle megoldás. Csak, hogy egy példát is említsek – több Miyota szerkezetben (pl. Miyota 8200) a körmös- és hornyoskerék kiváltásra került egy darab kerékkel, vagyis a struktúra alapjaiban véve is más.
Remélem eme cikkben tudtam sok újdonsággal, valamint érdekes információval szolgálni. Kérlek legközelebb is tarts velem ezen cikksorozatban, ugyanis nagyon sok mindenről van még mit beszélnünk az órák működése kapcsán.
Szerző
- Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.
One thought on “Az óra működése (3. rész) – Felhúzó- és mutatóigazító szerkezet”
Comments are closed.