Ez az írás az energiatárolóról egy cikksorozat része. Amennyiben szeretnéd elolvasni az első részt, kattints ide!
Kezdjük a legelején
Az első órák valamikor az 1300-as évek közepén készültek. Egyes források korábbi dátumot is említenek, de ez az első biztos pont. Ekkoriban tömeges óragyártás híján mindenki egyedi óraszerkezeteket készített. Ezen órák természetesen nem kar-, hanem főleg faliórák voltak. Ezekre az volt a jellemző, hogy a működtetésére a helyzeti energiát használták – ez volt a súlyhajtás.
A végletekig leegyszerűsítve – egy zsinór két végére súlyt helyeztek. Ezt illesztették az óraszerkezethez, ami a folyamatos ereszkedést alakította forgó mozgássá, ezzel működésre buzdítva az óraszerkezetet. Ez kiválóan működött, viszont, ha nem találtunk volna más megoldást, ma se lennének karóráink. Hiszen ehhez egy rögzített pontra volt szüksége, így az óra nem volt hordozható.
Az 1500-as években eljött a megváltás – feltalálták a rugóhajtást. A nagyórák esetében is elkezdték ezt a technikát használni, hisz így azok könnyebben kezelhetőek lettek, továbbá ezzel a hordozható órák virágkora is elkezdődött – még most sem karórák formájában, ezek ugyanis zsebórák voltak. Természetesen próbálkoztak a zsebórák csuklóra köthető bőrtokba helyezésével, valamint fülek felforrasztásával, de az első vérbeli karóráig az 1900-as évek elejéig kellett várni. Ugyanis egy pilóta, Alberto Santos Dumont ekkor kérte meg egy ékszerész barátját, Louis Cartier-t, hogy készítsen neki egy karórát, mivel a zsebóra kezelése repülés közben igencsak kényelmetlen és nehézkes volt. Így született meg a ma is ismert legidősebb, egyben legidőtlenebb karóra dizájn is: a Cartier Santos.
Így hát innentől kezdve a mechanikus órák hordozhatóvá, sőt, csuklóra csatolhatóvá váltak. A mechanikus karórák – mivel az elektronikus megoldások ekkor még egyáltalán nem léteztek – egyre elterjedtebbé váltak.
A főrugó
Szóval mint azt már sejtjük, a főrugó a mechanikus karórák hajtóeleme. Mechanikus karórának tekinthető az, aminek működéséhez semmilyen körülmények között nem asszisztál elektromosság. Ezeket két csoportra bonthatjuk, a kézihúzós és az automata karórákra. Fontos dolog ez, mert ezekben a hasonló, de némileg mégis eltérő szerkezettípusokban különböző tulajdonságú főrugók találhatóak, sőt, szervizelésnél másfajta kenés szükségeltetik hozzájuk.
A főrugó a főrugóházban helyezkedik el – ez alól kivételt képeznek a régi, asztali órák, mint például a MOM. Ezeknél nyitott, vagy más néven álló főrugóházról beszélhetünk. Viszont a karórákban az esetek többségében zárt (mozgó) főrugóházról beszélünk. Ezeknél a főrugó maga körül forgatja a főrugó házat, így indul el az energia a kerékrendszeren keresztül. Ide vezethető vissza az is, hogy a főrugó – főrugóház párost motorkeréknek is szokás nevezni, ők mondhatni az óra motorja.
Továbbá a főrugó két ponton is rögzítve van, bár ez az, ami az automata és kézihúzós órák esetében változó. A fix pont a rugó és a rugómag találkozása. A rugómag a rugó közepén található, a főrugóházból mindkét irányban kilóg. Ezek a túllógások – csapok – illeszkednek az alsó csapágylemezbe, valamint a rugóház hídba. A rugó felhúzása – ha automata, ha mechanikus – a rugómagon keresztül történik, mondhatni „maga köré” húzza a rugót, ezzel leengedésre késztetve azt.
A másik pont a rugó teljesen másik vége. Ennek működése a kézihúzós órák esetében a legegyszerűbb – ezekben gyakorlatilag fixen rögzítve van a főrugóházhoz. A rögzítés módja változó – lehet kampós, kereszthornyos (főleg orosz óráknál jellemző). Ennek a fixen rögzített végnek köszönhető az, hogy a teljes felhúzottságánál nem tudjuk tovább húzni a főrugót, érezzük, hogy a végére értünk.
Az automata órák esetében viszont egészen más a leányzó fekvése. Érezted már, hogy amikor egy automata órát húzol fel kézzel (hiszen a legtöbbet így is lehet), hogy „elfogyott” a főrugó? Én sem. Ez annak köszönhető, hogy az automata főrugó végén található egy „kuplung”. Amikor a főrugó eléri a maximum felhúzottságát, akkor ez megcsúszik a főrugóház belső falán, majd a következő kiképzési ponton újra megakad. Emiatt a csúszás miatt sose fogjuk az automata óránk főrugójának végét megtalálni, így azt napestig húzhatjuk. A kuplungot időnként helyettesítheti egy úgynevezett csúszófékes megoldás, ekkor egy plusz rugódarab van a házba rakva, amin egy kampó található. A kampóra rögzítjük a főrugó végét, a plusz darab pedig szintén körbe-körbe „csúszik” a főrugóházban.
A fenti képet látva érdekes észrevétel, hogy a főrugó – a házban felvett formájával ellentétben – „S” alakú. Ez fontos, ugyanis így érhető el a legnagyobb erőkifejtés a részéről. Régi óráknál előfordulhat, hogy nincs meg ez az alak, csak egy sima „kakaós csiga” forma van. Ez lehet amiatt, mert régen voltak gyárilag is ilyen formájú rugók, de gyakran az elöregedés jele ez. Vagyis, ha nincs meg az „S” alak, akkor valószínűleg már rég csereérett a főrugó. Apró lábjegyzet, hogy sok gyári szerviz a főrugót fixen cseréli minden esedékes szervíznél, ugyanis így garantálható az előirt lengésszög, valamint járástartalék. Apropó járástartalék!
Rozé jöhet?
Valószínűleg a legtöbb, kicsit is órás témákban jártas ember tudja, hogy a járástartalék befolyásolható a főrugó cseréjével. Továbbá más eljárásokkal is, de most maradjunk a főrugónál. Ugye, ha a főrugó hosszabb, akkor nagyobb járástartalék érhető el. Legalább is így hangzik logikusnak igaz?
A logika rendben is van, de ha a főrugó hosszabb lesz, a főrugóháznak is nőnie kell. Gondoljuk csak végig. Amennyiben van egy egységnyi területünk a főrugóházban, akkor abban egy egységnyi főrugó tud teljesen felhúzódni és leengedni. Abban az esetben, ha ugyan ebbe az egy egységnyi méretű főrugóházba teszünk egy két egységnyi méretű főrugót, a hely nem lesz több, így az nem fog tudni se teljesen felhúzódni, se teljesen leengedni. Tehát hiába a hosszabb rugó, a járástartalék csökkenni fog – pont úgy, mintha kisebb rugót tennénk bele, de ez szerintem érthetőbb. Ezzel kapcsolatban az órás szakmában két tétel van, ami leírja, hogy hogyan érjük el a maximális működési időt. Ez Rozé első, valamint második tétele.
Rövidre fogva, hogy a kedves olvasó ne aludjon el – a főrugóház fordulatszáma (ezáltal a járástartalék) akkor a legnagyobb, ha a főrugóházban a főrugó által elfoglalt terület lejárt állapotban egyenlő azzal a területtel, mely a rugómag és a rugó között üresen maradt.
Így már talán jobban érthető, hogy miért nem elég csak a rugót növelni. A járástartalék növelésére megoldást nyújthat még a két, kisebb főrugóház használata, vagy egy plusz kerék beillesztése a motorkerék után közvetlenül. Ez utóbbi inkább nagyórákban jellemző.
Ideális főrugó tartomány
A főrugó esetében is igaz a mondás, miszerint a kevesebb néha több. Vagyis, ha egy kézihúzós óra főrugóját teljesen felhúzzuk, az nem fog benne kárt okozni, de nem az az ideális tartomány. Ugyanis a főrugó legideálisabb nyomatékleadása – vagyis amikor a lengésszög a legnagyobb, az óra a legpontosabb – nem is a teljesen felhúzott, valamint nem is a nagyon leengedett állapot. A megoldás az arany középúton keresendő.
Pont ezt az arany középutat hivatott fenntartani az automata, valamint a máltai keresztes megoldás is. Ugyanis előbbinél azzal, hogy a főrugó a teljesen felhúzott állapot közelében „elcsúszik”, kicsit le is enged, vagyis pont az ideális tartomány tetején marad.
Utóbbi, a máltai keresztes megoldás egy fokkal talán még érdekesebb. Itt a turpisság nem a rugóban, hanem a rugóházban (pontosabban a rugóházon) keresendő. Ahogy a főrugó jár le és forgatja maga körül a főrugóházat, úgy az arra erősített máltai kereszt is megy körbe-körbe. Ez minden körbefordulásnál hozzáér egy, a rugómagra erősített fix ponthoz, mely így fordít rajta egyet.
Ezek a fordítások természetesen hagyják tovább engedni a főrugót mindaddig, amíg az utolsó foghoz nem érkezünk. Ez a fog a máltai kereszten szélesebb, illetve nagyobb, mely így a fix pontba teljesen beakad, ezzel pedig megállítja a motorkereket a mozgásában. Vagyis amikor a főrugó már kitérne az ideális tartományból, ez meggátolja azt.
Az optimális tartománynak a betartása kifejezetten fontos akkor, amikor az óra működését vibrográfon vizsgáljuk. Ugyanis a legjobb értékek az ideális tartományban születnek, valamint az óra működésének nagy része is ebben történik. Ezen speciális mérőeszköz működéséről bővebben itt olvashatsz.
„Túl van húzva…”
Ezen a ponton úgy érzem szeretnék egy általános tévhitet is eloszlatni. Az órát nem lehet túlhúzni. Egész egyszerűen fizikailag lehetetlen. Az automata óráknál a csúszás miatt, a kézihúzós daraboknál pedig egész egyszerűen a rugó kiképzése miatt az sose fog elszakadni. Eltörni el tud a kor, esetleg a helytelen szerelés miatt, de koronáról való felhúzással nem tudunk ártani neki.
Viszont akkor mégis hogyan lehet az, hogy egy óra fel van húzva teljesen, de mégse jár? Gondoljuk végig. Mitől lehet, hogy a rugó nem enged le? Valami gátolja azt a főrugóházban. Ez a valami nem más, mint a régi, bekoszosodott zsír vagy olaj, amit az utóbbi évtizedekben valószínűleg nem cserélt senki – hisz, ha egy órát rendszeresen, öt évente elvisznek egy általános szervízre, akkor ez nem történik meg. Vagyis egy alapos takarítás után az óra – ha más gondja nincs – működni fog, millió meg egyszer belefutottam már ebbe a dologba. Amennyiben az órát fel se lehet húzni, akkor más lesz a hiba – ilyenkor főleg törött rugóra, vagy kiakadt rugómagra lehet következtetni.
Az elem
Mivel a főrugóról már elég sok mindent tudunk, így ideje áttérni az egyik legelterjedtebb energiatárolóra, az elemre. Ez a kvarcórák energiatárolója az esetek többségében. Természetesen ez alól kivételt képzenek a tölthető verziók – fénnyel, esetleg egy rotorral –, ahol kapacitorról beszélhetünk. Az elemek általában két évig húzzák, utána csere. Ez nem egy túl bonyolult művelet, de érdemes ezt is hozzáértő órással elvégeztetni, valamint nem sajnálni a pénzt egy jó minőségű darabra. Ezen kettő fennállásakor nem ritka, hogy 5 – 6.000 forintos csereárakba is belefuthatunk, de két évente szerintem ezt ki lehet bírni. Ezzel kapcsolatban is beszélhetünk igencsak sokféle formájú, méretű, működési elvű elemről, de be kell valljam őszintén: a kvarcórák működésében, valamint az elemekkel kapcsolatos adatokban nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban. Így hát mivel ebben a témában nincs magabiztos tudásom, inkább nem is merülnék bele részletesebben.
Összegzés
Remélem eme cikkben tudtam sok újdonsággal, valamint érdekes információval szolgálni. Kérlek legközelebb is tarts velem ezen cikksorozatban, ugyanis nagyon sok mindenről van még mit beszélnünk az órák működése kapcsán. Neked melyik energiatárolóval felszerelt órák a kedvenceid?
Szerző
- Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.
One thought on “Az óra működése (2. rész) – Energiatároló”
Comments are closed.