#hirdetes #szponzoralttartalom
Az órát szponzoráció keretén belül bocsátotta rendelkezésünkre a Next-Time Kft., melyet ezúton is köszönünk!
Mai írásomban egy méltatlanul alulértékelt márka, a Bering egyik új modelljét fogom közelebbről is megvizsgálni. Röviden leszögezem, hogy engem a homokfújt tok, valamint a zöld számlap a hatalmába kerített!
A Bering, mint gyártó egy ideje jelen van már a karórák piacán, de eddig jellemzően kisebb, „szürkébb”, kvarc szerkezettel szerelt modelleket sorakoztattak fel. Azonban ez nem igaz mai tesztem alanyára!
Külcsíny
Egyértelmű, hogy ez az óra azon embereknek lesz kedvence, akik a küllemet részesítik előnyben. Ugyanis ezen Bering külső jegyei igencsak érdekesre sikerültek!
Kezdjük egy apró részlettel: az óra tetőtől-talpig homokfújt hatású, ami alól egyedül a lünetta kivétel, ugyanis az polírozott. Igencsak erős kontraszt, ami vonzza a szemet és az órakedvelőket. Jómagam is szeretem az ilyen jellegű ellentmondásokat, viszont nem a legjobb választás a fényes ráma, ugyanis ez találkozik először a való élet viszontagságaival – kilincsek, cipzárak és egyebek. A lényeg, hogy érdemes rá picit jobban odafigyelni, hogy ne rontsuk ezt a remek összképet!
Itt fontosnak tartanám kiemelni a tok méretét, ami korona nélkül 41mm, vastagsága 12mm. Vagyis összességében egy nem túl nagy, de nem is túl kicsi óráról beszélhetünk.

Természetesen a szíj is a homokfújt felületkezelést kapta meg. Nagy előnye ennek a kialakításnak, hogy a szíjszemek picik. Ebből két dolog következik: hogy kényelmes, jól illeszkedik a csukló ergonómiájára, valamint, hogy apránként szabható a hossza a kezünkre. Vagyis kicsi az esély rá, hogy túl rövid, vagy túl hosszú legyen, ami pedig kényelmetlenséget eredményez. A kidolgozása nem a világ legjobbja, azonban az árkategóriájában tökéletesen megállja a helyét!
Ami viszont a szíjcserélgetést kedvelők számára rossz hír, hogy egy – amúgy ebben az árkategóriában egyáltalán nem megszokott módon – integrált tokfüles megoldásról beszélhetünk. Ennek következtében a gyári szíjon kívül, kizárólag egyedileg készíttetett szíjak tudnak felkerülni az órára. Azonban azt gondolom, hogy a gyári fémszíjjal az óra kiváló harmóniában van, így a cseréje általam nem javasolt.

A tok hátulján egy üveggel ellátott felület található, amin keresztül betekintést nyerhetünk a szerkezetbe – erre még később visszatérünk. Viszont kifejezetten boldogsággal tölt el, hogy a hátlap rögzítése menetes, nem pedig csavaros. Ez összességében jobb záródást, ezáltal nagyobb vízállóságot jelent, ami ennél a Bering-nél 100 méter, vagyis nyugodtan mehetünk vele vízbe is. Azonban vigyázat! A korona nem rendelkezik menetes koronazárral, ami miatt érdemes óvatosan fürdőzni.
Elérkeztünk a kedvenc részletemhez, amivel valószínűleg nem leszek egyedül: a számlap, valamint a mutatók. Ez a Bering modell ugyanis többféle színvariációban elérhető, de az én tetszésemet legjobban ez a zöld verzió nyerte el. A szín tónusa mellett a legérdekesebb részlet a körkörös textúrája a számlapnak, amit csak a kismásodperc segédszámlapja tör meg, ami kisebb rádiuszban, de azonos kidolgozású.

Ezen csücsül a másodpercmutató, aminek két vége azonos hosszúságú. Aggodalomra semmi ok, ugyanis míg az egyik vége fehér, addig a másik piros, más modellek esetében pedig narancssárga, vagy fekete. Ezen két szín erős ellentéte ragadta meg a tekintetemet legelőször. Szerencsére nem spórolták le a fényes óra- és percmutatót, valamint a rakott indexeket sem. Természetesen ezek lúmozottak, így a sötétben is látni fogjuk a pontos időt.
Japán szív
Az üveg hátlapon keresztül szemügyre vehetjük a japán eredetű 8-as Miyota szerkezetet. Ezen werk a régebbi verziókkal szemben már másodpercstop funkcióval rendelkezik. Ezen kívül automata, mely természetesen koronáról is húzható. Járástartaléka 42 óra, működési frekvenciája pedig 3Hz, ami 21.600 féllengést jelent óránként. Jólbevált igásló, amit minden órás ismer, így a szervizeléssel sem lesz probléma a későbbiekben!

Záró gondolatok
Összességében úgy gondolom, hogy a Bering alaposan berobbant a piacra ezzel a modellel. Kedvező, 120.000 forint körüli árának, valamint a színeinek és felületkezelésének köszönhetően kedvelt darab lett a hazai órás közösségben. Amennyiben tesztem alapján úgy érzed, hogy neked is be kell szerezned egyet, vásárolhatsz is belőle az It’s Time Shop weboldalán!
Az órát szponzoráció keretén belül bocsátotta rendelkezésünkre a Next-Time Kft., melyet ezúton is köszönünk!
Szerző

- Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.
Legfrissebb bejegyzések
- 2025.05.26.CikkekCrocs G-Shock, avagy G-Crocs?
- 2025.05.09.CikkekMélytengeri szörnyeteg – Vostok Europe Batiscafos
- 2025.04.14.CikkekAz érthetetlenség magas foka – Orient Star Contemporary Date
- 2025.04.01.CikkekRolex 2025-ös újdonságok