#hirdetes #szponzoralttartalom
Az órákat szponzoráció keretén belül bocsátotta rendelkezésünkre a Next-Time Kft., melyet ezúton is köszönünk!
Mai tesztem mindkét alanya, az Orient Star 1964 és az Orient Star 1964 2nd Edition is a gyártó ársávjának közepéről való, és nevük hasonlóságának ellenére két igencsak különböző ketyegőről van szó.
Az Orient Star japán óramárka már letette védjegyét azon a bizonyos asztalon, és itthon is hatalmas népszerűségnek örvend – véleményem szerint nem is véletlenül. Fantasztikus ár / érték arányú órákat kínálnak, alaposan megfűszerezve japán stíluselemekkel, ráadásul ezt egy igen tág tartományban teszik. A belépőszintű modellek nagyjából 200.000 forinttól indulnak, míg a felsőkategóriás darabok ára karcolja az 1.300.000 forintot is.
1964
Mindkét óra története ugyanonnan indul. 1964-ben napvilágot látott az Orient Olympia Calendar Diver, mely az Orient első búvárórája volt a maga 40m-es vízállóságával. Ma már ezen csak nevetünk, hiszen a legalapabb öltönyórák is tudnak jellemzően 50m-es vízállóságot, ám ez akkoriban igencsak nagy teljesítmény volt!
Ezen modell újrakiadása lett az 500 darabra limitált Orient Star 1964, melyet a márka 70. évfordulójára adtak ki. Vessünk is rá egy pillantást!

Orient Star 1964
Az első kiadás igazán hű maradt elődjéhez. Alap stílusát szinte 100%-ban hozza az eredetinek, egy picike különbséggel – a már-már szinte Orient Star védjegynek mondható járástartalék kijelző is helyet kapott 12 óránál, ami alapvetően egy igencsak hasznos funkció tud lenni a mindennapokban. Azonban mielőtt nagyon belemerülnénk a részletek taglalásába (ami lássuk be, akad bőven), lássuk a száraz tényeket.
A tok természetesen acél, átmérője korona nélkül 40.2mm, magassága tokfültől-tokfülig 49.6mm, vastagsága 14.5mm. Vagyis összességében egy tökéletes arany középút a búvárok világában, nem is túl kicsi, nem is túl nagy.
Számomra nem éppen tetsző módon a tok oldala teljesen polírozott, ami ugyan ad egy elegáns érzést, azonban az általános felhasználás során a kabát, pulóver, illetve egyéb ruhadarabok, vagy kiegészítők szeretik finoman megkarcolni. Ugyan itt azért azt is megjegyezném, hogy az óra arra van, hogy hordjuk, így ezektől nem szabad megijedni.

A számlap felől a tokfülek kaptak némi szálcsiszolást, ami koherenciát ad a szíj végszemével, hiszen a szíj is szálcsiszolt, valamint polírozott. Amit látunk nem hazugság, a csatszemek 3 darabból állnak, ami ebben az árkategóriában már el is várható. A csaton könnyedén észrevehetőek a Seiko – Orient kapcsolatok. Ugyanis a csat szent meggyőződésem, hogy ugyan az, mint a Seiko SPB széria esetében – megegyezik a méret, a forma, a kialakítás, a mikroállítási lehetőségek, valamint a búvárhosszabbító is. Ez persze mit sem vesz el az óra értékéből, csak érdemesnek tartottam megemlíteni.
A lünetta az eredeti verzióval megegyezően acélbetétes, valamint 120 klikkes, és természetesen búváróra lévén csak egy irányba forgatható. A korona menetes zárral van ellátva, továbbá az üveg is tükröződésmentesített zafír.
Az óra szíve az Orient Star saját, „in-house” szerkezete, mely az F6N47 névre hallgat. Ez 50 óra járástartalékot szolgáltat, automata- valamint kézi felhúzást, másodpercstop funkciót, továbbá dátum és járástartalék kijelző komplikációkat. A szerkezetben 22 kő található, pontosságát a gyár pedig -15 / +25 másodpercre garantálja. A werk 3Hz-en üzemel, azaz 21.600 féllengést produkál óránként.


Orient Star 1964 2nd Edition
Az Orient Star gondolt egyet, és csinált egy ráncfelvarrást az 1964-es szérián. A módosítások főleg az óra küllemére terjedtek ki. Vegyük végig, hogy mi az, ami NEM változott:
- Tok (méret, kidolgozás)
- Szíj (3 soros)
- Csat
- Szerkezet (F6N47)


Jogos a kérdés tehát, hogy mi változott? Könnyen tűnhet úgy, hogy semmi, de közben mégis egy teljesen új órát tarthatunk a kezeink között. Ugyanis a lünettabetét immáron fekete színű acél, valamint a számlapon található indexek és a mutatók is cserélve lettek.

A korábbi modell számlapja matt fekete volt, míg a ráncfelvarrotté fényes fekete. A sötétben világító indexek szögletesről kerekre változtak, valamint a kard óramutatót is felváltotta egy majdnem „merci mutató”. Önmagában az elrendezés az azonos szerkezetnek köszönhetően változatlan maradt. Továbbá a leges-legfontosabb változás, hogy az új modell már nem limitált.

Záró gondolatok
Véleményem szerint két nagyon jó megjelenésű, heritage (vintage külső modern belsővel) stílusú, valamint kiváló minőségű órát kapunk az Orient Star 1964 bármelyik verziójával. Az én teljesen szubjektív véleményem szerint az első kiadás, mely a matt fekete számlappal, valamint az acél színű lünettabetéttel rendelkezik talán jobb választás lehet a mindennapokra.


A mattság miatt inkább hat toolwatch-ként (szerszámóra, mindennapos óra), valamint talán a mindennapok viszontagságai is nehezebben követhetőek nyomon rajta, de mint azt az ősi dakota közmondás is tartja: kinek a pap, kinek a paplan.
Az 500 darabra limitált első kiadás jelenlegi ára az It’s Time Shop-on 471.990 forint, amiről meg kell említeni azt is, hogy csakis kizárólag a Next-Time Kft. kedvességének köszönhető, ugyanis az árfolyam romlásával ennek az ára is magasabb kellene, hogy legyen. Viszont mivel ebből az órából már nincs több, és ezt is a korábbi beszerzési áron tudták megszerezni, így nem emelik. Szerintem ez egy ritka, becsülendő dolog!
A nem limitált, Orient Star 1964 2nd Edition ára 599.900 forint. Amennyiben a feketét unalmasnak találnád, úgy van egy meseszép „kékeszöld” verzió is, mely teljesen megváltoztatja az óra hangulatát.
Az órákat szponzoráció keretén belül bocsátotta rendelkezésünkre a Next-Time Kft., melyet ezúton is köszönünk!
Szerző

- Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.
Legfrissebb bejegyzések
- 2025.04.14.CikkekAz érthetetlenség magas foka – Orient Star Contemporary Date
- 2025.04.01.CikkekRolex 2025-ös újdonságok
- 2025.03.17.CikkekFényevők kiterjesztve – Orient Mako Solar 40
- 2025.03.07.CikkekA tökéletes motoros óra nyomában