A Casio G-Shock történelmeOlvasási idő ~ 11 perc

Minden órarajongó számára ismert a Casio G-Shock igen népes modellcsaládja. No, de honnan is indult? Mikor? És főleg: Miért? Tartsatok velem, ismerjük meg ennek a népszerű modellnek a születését, a történetét és az igen tartalmas életútját. Tárjuk fel, honnan indult, hol tart most és merre halad tovább ez a mára időtlenné formálódott dizájn és életérzés, amit a Casio G-Shock közvetít!

Egy forradalmi ötlet

Bár 1983-ban mutatta be a Casio a legelső G-Shock modelljét, mégis vissza kell mennünk az időben egészen 1981-ig, hogy megértsük a miérteket. Abba az évbe, amikor megfogalmazódott az igény első kósza gondolata egy „mindennek is ellenálló” óra létrehozására.

Történt ugyanis, hogy Kikuo Ibe, a Casio egy igen tehetséges mérnöke 1981 nyarának egy verőfényes reggelén leejtette a számára legkedvesebb óráját, amit valamikor az Édesapjától örökölt. Az óra súlyos sérüléseket szenvedett… 

A fiatal Kikuo ennek a szomorú eseménynek a nyomasztó hatása alatt megfogadta, hogy megalkot egy időmérő eszközt, ami leeshet, elmerülhet, rázkódhat, lehet melegben, hidegben, ugyanakkor semmi bántódása nem eshet. Egy szóval: Sebezhetetlen!

Kikuo Ibe, a G-Shock atyja

Az 1980-as években még híre sem volt a strapaóráknak. Vízálló kivitelek természetesen már léteztek, de az ütés, rázkódás és egyéb hatások elleni védelem ismeretlen volt az órahasználók körében

3 x 10 = elnyűhetetlen

A Casio örömmel fogadta Kikou Ibe ötletét, sőt fel is állított egy munkacsoportot, aminek a fő feladata az volt, hogy megalkossa az első mindenálló órát. A projekt legfőbb céljaként egy három pilléren nyugvó alapkövetelmény-rendszert fogalmaztak meg az elkészítendő órával kapcsolatban:

  • 10 ATM nyomásnak, tehát 100 méteres vízmélységnek történő ellenállás
  • 10 éves élettartam egy elemmel
  • 10 méteres magasságból, betonfelületre történő esés esetén ütésállóság

Ezt a 3 x 10 rendszerének nevezték el, ennek kellett, hogy megfeleljen az egyelőre még csak elméletben létező óra, azonban ezzel a kihívással kőkemény fába vágták a fejszéjüket a mérnökök! 

A vízállóság nem volt ismeretlen az óraipar számára 1981-ben sem, így talán ennek a feltételnek volt legegyszerűbb megfelelni. A 10 ATM mértékű nyomásnak történő ellenállás 100 méteres mélységben is vízállóvá teszi az órát. Egy ilyen ketyegőben egész nyugodtan pancsolhatunk, csúszdázhatunk, úszhatunk, merülhetünk, nem fog gondot okozni számára.

A 10 éves életciklus kezdetben megoldatlan maradt. Nem sikerült átütő sikert ezzel kapcsolatban elérni, hiszen túlságosan nagy falatnak bizonyult megvalósítani ezt az élettartamot egyetlen elemmel. Az órának talán ez a legkevésbé lényeges jellemzője, hiszen egy elemcsere nem okoz különösebb fejtörést egyik órásnak sem. A hosszú távú energiaellátás a szolármodullal felszerelt órák esetében valósult meg igazán sikeresen és huzamos ideig. Léteznek a mai napig üzemképes, több mint 20 éves, napelemmel működő Casio órák.

A harmadik, egyben legösszetettebb problematika az óra 10 méteres zuhanást követő becsapódása okán fellépő sérülések elleni védelme. A csapat hosszú hónapokat töltött kísérletezéssel, több száz karórát törtek össze, de egyik ötlet sem bizonyult elég hatékonynak. Vagy a kijelző tört be, vagy a belső szerkezet roncsolódott, de nem sikerült olyan megoldást találni, amely hosszú távon és magas arányban ellenállt az ütközésnek. 

Azonban köztudott, hogy hihetetlen kitartással és lelkesedéssel bírnak a japánok, ha valamit a egyszer a fejükbe vesznek. Ezt támasztotta alá Kikuo úr egy interjú során, amikor nevetve mesélte, hogy alkalmasabb helyet nem találván, a Casio gyár egyik harmadik emeleti mellékhelységének ablaka és az alatta elterülő betonnal burkolt parkoló között rohangált fel és alá heteken át egy szatyornyi órával. A célja az volt, hogy fentről dobálja ki az órákat a lent várakozó többi mérnöknek, akik alig várták, hogy megvizsgálják, hogyan teljesítenek a kísérleti óratokok a becsapódás során. Közben hangos kiabálással tudtak csak egymással kommunikálni. Fölöttébb vicces jelenetek lehettek ezek az arra járók, vagy a wc-t használni kívánók számára…

A végső megoldást az ötletgazda, Kikuo Ibe és a véletlen szállította. Történt ugyanis, hogy az ifjú mérnök hazafelé sétálva, éppen az újabb sikertelen teszteken törte a fejét, miközben egy csapat gyerkőc mellett haladt el, akik éppen egy labdával játszottak. Lecsüccsent egy padra, először csendben nézte a gyerek játékát, majd elképesztően izgatott lett. Megfigyelte ugyanis, hogy a labda oldala benyomódik ugyan, de belül, a közepe teljesen sértetlen marad. Ezt felismerve azonnal visszarohant az üzembe és a mérnöktársakkal egyeztetve papírra vetették az úgynevezett lebegő modul koncepcióját. Ennek a lényege abban rejlik, hogy a tok és a szerkezet között egy rezgéscsillapító réteg helyezkedik el. Ezzel sikerült megoldani az egyik legnagyobb feladatot, a zuhanást követő becsapódás túlélését.

A lebegő modul koncepciója

A kivitelezés legfontosabb ismérve, hogy a szerkezet és az azt átölelő tok közötti részt egy zselészerű anyag tölti ki, ami ellenállóvá teszi az órát a rázkódástól és ütéstől. Ezen felül vannak a G-Shock toknak különösen sérülékeny, kulcsfontosságú részei, amiket szintén párnázóanyag véd. Ez a rendszer lehetővé tette mindazt a védelmet, ami az alapkövetelmények legfőbb pillére volt

Az első – Casio DW-5000C

Két évnyi kitartó erőfeszítés, mintegy 200 prototípus tönkretétele, több ezernyi munkaóra, rengeteg tervezés, ötletelés és végül 1983. áprilisában megszületett a Casio történetének egyik legfőbb mérföldköve, a mindent kibíró órák etalonja, a Casio G-Shock DW-5000C. Megtestesít mindent, ami elpusztíthatatlan: erős, férfias, ellenálló, sőt ellenállhatatlan!

Casio DW-5000C

Az óra 200 méteres vízállósággal bírt, ellenállt a hétköznapi használat okozta igénybevételen túl az egészen extrém körülményeknek is. Ilyen például a nagy g-hatással járó autóversenyzés, repülés, vagy a rengeteg sérülésveszéllyel járó katonaélet, ejtőernyőzés, illetve az extrém sportok igencsak széles spektruma. Érheti ütés, rázkódás, centrifugális erő, az órában nem esik kár.

A strapabíró időmérő eszköz alapfunkciói között szerepelt a stopper, ébresztő, visszaszámláló, háttérvilágítás. Gyakorlatilag minden, amire a fent említett nagy igénybevétel, illetve a hétköznapi életünk során szükségünk adódhat.

A siker nem maradt el. Elképesztő népszerűség övezte a modell megjelenését, gyakorlatilag bármennyit gyártottak, mind elkelt. Nagyot húzott a Casio, elképesztően betalált, kitöltött egy eddig fel nem ismert, óriási lehetőségeket rejtő piaci rést. Nem véletlen, hogy a mai napig megmaradt ez az alapforma, számos, modernebb technikával felvértezett kiadás látott napvilágot az évtizedek során, ugyanezzel a megjelenéssel.

A G-Shock mérföldkövei

A teljesség igénye nélkül szeretnék bemutatni néhány igen jelentős modellt, mely 1983 óta napjainkig megmutatta magát a Casio G-Shock palettáján. Ezek mind-mind rendkívüli alkotások, melyek folyamatosan formálták a világelső strapaórák arculatát, meghatározták az óraipar ezen szegmensét a többi gyártó számára is.

A megjelent modellek végeláthatatlan sorának, számtalan formavariációjának „hála”, csupán néhány olyan G-Shock típust mutatnék be, melyek ikonikusak a modellcsalád szempontjából.

1989 – AW-500

Hat évvel a strapaóra megjelenését követően megérkezett az első analóg-digitális kivitelű G-Shock. 200 méteres vízállósággal, gyönyörű, sportos, masszív öltözékben, igazán meggyőző volt a maga korában.

Casio AW-500

1992 – DW-610

Az első hőmérővel felszerelt óra, mely a digitális kijelzőn képes volt megmutatni a hőmérsékletet. A jól megszokott erőteljes, mindennek ellenálló tokkal felvértezve egy igazán hasznos, mindennapi munkaóra született.

Casio DW-6100

1993 – DW-6300 – Frogman

Az első vérbeli Casio búváróra, 20 ATM nyomásnak ellenálló tokkal. A mai napig használják a típust a hivatásos, profi búvárok, hiszen a mélységben már jó néhányszor bizonyított. Az óra ellenáll a mágnesességnek és búvár időzítővel is felszerelték. Merülésre született!

Casio DW-6300

1995 – DW-8200

Az első Titánból készült Casio Frogman búváróra, amely gyakorlatilag egy ráncfelvarrott változata a korábbi mélytengeri Casionak. A titán ekkor még nem volt igazán elterjedt az órás világban, annak ellenére, hogy rendkívül jó tulajdonságokkal rendelkezik, hiszen könnyű, rozsdamentes és igen ellenálló.

Casio DW-8200

2000 – GW-100

Az első rádióvezérlésű óra, mely a Wave Ceptor elnevezéssel illetett modullal volt ellátva. Ennek az egységnek a segítségével a világ különböző pontjairól rádiójelekkel sugárzott, atomórákból származó adatokat feldolgozva képes volt az óra a rendkívüli pontossághoz hangolni saját magát.

Casio GW-100

2007 – G-9000 – Mudman

2007-ben megjelent a por- és sárálló, Mudman fantázinéven elkeresztelt G-Shock. Egy újabb, még aprólékosabban kidolgozott, még ellenállóbb tokkal ellátott, igazi igáslovat engedtek szabadon, mely rendkívül meggyőzően teljesített az eladási listákon.

Casio G-9000

2011 – GD-200 – Standard

A Casio híres arról, hogy előszeretettel kísérletezik és bátran dobja piacra a technika legfrissebb vívmányait, a különféle modern óraalapanyagokat vagy a felhasználót segítő kényelmi funkciókat. A GD-200 a legelső G-Shock modell, amely üvegszállal erősített tokkal készült, ez rendkívül könnyű és ellenálló órát eredményezett.

Casio GD-200

2012 – GB-6900 Bluetooth

Az első okostelefon-kapcsolódási lehetőséggel rendelkező Casio óra, amely döbbenetes újdonság volt az órás világban. Gyakorlatilag a mai okosórák egyfajta előfutáraként tekinthetünk rá. A telefonhoz Bluetooth segítségével képes csatlakozni és jónéhány beállítási és adatszinkronizációs feladatot így elvégezni.

Casio GB-6900

2014 – GPW-1000 Gravitymaster

Az első GPS Hybrid Wave Ceptor modullal felszerelt Casio óra volt a 2014-ben megjelent Gravitymaster. Az óra a Föld kerül keringő műholdak atomóráihoz és földfelszínen lévő atomórákhoz is képes saját magát szinkronizálni.

Casio GPW-1000

2018 – GMW-B5000 Origin

A 2018-ban megjelent, teljes egészében acélból készült tokkal és szíjjal felszerelt GMW-B5000 típusszámú modell visszanyúlt a nagy előd, az első G-Shock formavilágához. Az óra olyan népszerű volt a megjelenésekor, hogy várólistára történő feliratkozás és a sor kivárása után lehetett csak hozzájutni.

Casio GMW-B5000

2019 – GA-2100 – Casioak

Az első „Casioak”. A legendás órásmester, Gerald Genta által 1970-ben az Audemars Piguet számára, egyetlen éjszaka alatt megálmodott Royal Oak formavilága köszön vissza ezen a modellen. Innen ered a Casioak elnevezés is. A kivitelezés természetesen a már jól megszokott mindennek ellenálló jelleggel valósult meg. 

Casio GA-2100

A nevezetes rekord

2017-re a Casio rendkívül sok színtéren bizonyított. Többek között megmutatta, hogy övé a valódi, mindennek ellenálló strapaóra. A szakma, a tesztírók, a felhasználók mind-mind elismerően nyilatkoztak az óra teljesítményéről, azonban ez a Japán gyártó számára kevés volt, ennél is többet, még nagyobb elismerést akartak. 

Az elhatározás, hogy az óra megkérdőjelezhetetlenül bizonyítson az emberek, a készítők, a Casio vezetősége előtt, rendkívüli jelentőséggel bírt. Mivel is lehet megmutatni, hogy a G-Shock a legerősebb, legellenállóbb, legjobb óra a világon? Mivel tudják a készítők ezt hitelesen bizonyítani? 

Kézenfekvő erre a célra a Guinness World Records által hitelesített teljesítmény. A rekordok a világ minden országában elismert, rendkívül szigorú körülmények között felmért, minden versenytársat elismerésre késztető produkciók sokasága egy csodálatos könyvben összegyűjtve. Ennél nagyobb elismerést keresve sem találhatott volna a Casio.

2017. december 12-én megtörténtek az előkészületek. A kellékek: egy Casio G-Shock DW5600E-1 típusú óra, egy 24970 kg súlyú kamion, néhány sasszemű és szigorú Guinness ellenőr, sok-sok kamera.

Az órának ki kell bírnia a bődületes súlyú jármű kerekei által kifejtett nyomást…

Az órát óvatosan elhelyezték az aszfalton, a kamion előtt… a közel 25 tonnás monstrum pedig lassan gördülni kezdett… csendben, óvatosan közelített a mit sem sejtő órához… vészjóslóan fogytak a méterek. A feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben. A neves óragyártó képviselői sápadtan figyeltek… Nem szabad hibázni. Nem törhet össze az óra. Végigfutott hirtelen az agyukban, hogy mi történik, ha az óra megsérül. Vége az egekig emelkedett nimbusznak. Elképesztő megaláztatás éri a készítőket, a mérnököket, a marketing szakembereket, a vezetőséget, akik évtizedek óta hirdetik a több millió példányban értékesített termékük világelsőségét… Sikerülnie kell! Hatalmas volt a tét.

Az izgalom a tetőfokára hág a rekord felállítása előtti utolsó másodpercekben

A háromtengelyes kamion megérkezett… az első kerék úgy haladt át az órán, mintha mindez teljesen természetes lenne, akár egy könnyed, piheléptekkel szökkenő balerina… majd jött a második kerék… és a harmadik. 

Amint tovább haladt a kamion, azonnal odarohant egy stábtag és döbbenten emelte fel az órát, ami gyakorlatilag sérülésmentesen, tökéletesen működött. Hatalmas nyomás engedett el ebben a pillanatban, az öröm kitörő volt és őszinte. A Casio G-Shock világrekorder! Hivatalosan is a világ legerősebb, legellenállóbb órája! Elpusztíthatatlan és örök!

A rekorder óra a sikeres próbatétel után
A Guinness rekord felállítása 

Összegzés

Az elmúlt 39 évben a G-Shock név, az azt viselő megszámlálhatatlan típus és változat példátlan sikereket ért el. Amennyiben a Casionak ez lenne az egyetlen gyártott és piacra bocsátott típusa, akkor is nevetve megélne és rendkívül nyereséges lenne a cég. A legfőbb elismerést a több millió elégedett felhasználó világszerte, a katonai alakulatok, hegymászók, pilóták, autóversenyzők és más extrém sportolók pozitív visszajelzései adják. Úgy tűnik a G-Shock órákat fejlesztő mérnökök kreativitása feneketlen forrásból merít, mindig hoznak valami újat, valami izgalmasat, valami kívánatosat. 

A Casionál folyamatosan követik a legújabb technikai vívmányokat, a legfrissebb mérnöki bravúrokat és amint lehetőségük adódik beépítik ezekbe a csodálatos órákba. A Casio G-Shock fogalommá vált az utóbbi közel 40 évben. Bátran merem ajánlani a típust mindenkinek, aki nem akarja félteni az óráját, aki egy rendkívül sokoldalú, megbízható, elpusztíthatatlan társat keres, hosszú távra!

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Szentpéteri Levente
Szentpéteri Levente
Lelkes órarajongó és használó. Mindig azok a gyártók és órák vonzottak, amelyek mögött patinás múlt, érdekes sztori vagy éppen legendák sorakoznak. Ezekből pedig akad jócskán! Tartsatok velem, fedezzük fel együtt őket!

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!