Beaubleu Seconde Française 19.24: Fűszeres croissantOlvasási idő ~ 7 perc

Seconde Française

#hirdetes #szponzoralttartalom


Őszinte leszek, eleinte fenntartásokkal fogadtam el a francia Beaubleu (hivatalos ejtése szerint „boblő”) Seconde Française 19.24 tesztjének lehetőségét. Volt már szerencsém kézbe fogni korábbi modelljüket egykor, de valahogy nem kapott el a fíling.

Bár azt hozzá kell tennem, hogy annál a modellnél a másodpercmutató is egy középről kiinduló karika volt, ami a Seconde Française 19.24 esetében egy „mystery” megoldás, és ez rengeteget dob az érzeten. Azonban ezen felül azt is be kell látnom, hogy ez a Beaubleu már nem az a „boblő” amihez akkoriban szerencsém volt, ez már egy egészen más liga. Továbbá be kell vallanom azt is, hogy igencsak meggyőzött!

„A külső belső nélkül nem sok!”, de azért csak számít

Egy új óra vásárlásakor nagyon fontos maga a termék, de egy bizonyos összeg felett a tálalás is számít, ahogyan mondjuk egy tokaji aszúba párolt libamájat sültalma körítéssel se akarunk a helyi kricsmi pincéjében elfogyasztani. Jelentem, itt a libamáj megvan, de a krimó elmarad.

Ugyanis a kartonból kicsomagolva egy könyvhöz hasonló doboz került a kezeim közé. Elsőre az ember azt is gondolhatná, hogy fa, ami nem áll messze a valóságtól (azt hiszem), viszont ez véleményem szerint egy bőrrel borított megoldás. Ez talán nem tűnik egy olyan nagy dolognak, azonban egy ilyen dobozt megsimogatni, átforgatni, megpillantani a brandinget az elején megfelelne egy jó előjátéknak is. Eme folyamat után a dobozban bal oldalon találjuk az eredetiségi igazolást, a garanciakártyát, valamint jobb oldalon magát a ketyegőt.

Seconde Française

Még mielőtt az órára térnénk, órajavító szívemnek kifejezetten kedves, hogy a papíron minden órához egyedileg fel van sorolva, hogy az adott szerkezet milyen aplitúdóval, pontossággal és sántítással rendelkezik, továbbá az ellenőrző órás szignóját is elhelyezik. Úgy gondolom, hogy ez egy izgalmas, és nem túl gyakori „personal touch„.

Első benyomások és részletek

A vekkert kiemelve a dobozból először a szíj minősége tűnt fel. Még jóval magasabb kategóriában sem ritka, hogy trágya a bőrszíj, mert vastag, hivalkodó. Azonban a Seconde Française 19.24-nél erről szó sincs – ugyanis puha, mint a vaj, kellemes a tapintása, jó a textúra, és még a friss bőr illata is kifejezetten kellemes, és még a tokfülnél hajlított megoldás is nagyon szépen hozza az óra gömbölyűségét. A nagykapcsos csat már csak hab a tortán, hogy eme fennkölt szíj megtörése nélkül is fel lehet húzni az órát a csuklónkra. Itt azért megjegyzem, hogy a rendeléskor sokféle szíjból lehet választani, azonban személy szerint a legjobban a sűrű szemes fémszíjra lettem volna kiváncsi. Talán legközelebb.

Seconde Française

Ezen a ponton azt is meg kell jegyeznem, hogy a teszt előtt a szimpatikus szín kiválasztásakor nem sokat szőröztem. Ráböktem az elsőre amit tetszett, és nem is néztem tovább a weboldalon a Seconde Française 19.24-et. Így a süllyesztett korona ténye, valamint az, hogy ezáltal szemből teljesen kerek az óra, itt nyilalt a tudatomba először. Elsőre kicsit furcsa így az összkép, de mint a mutatókon is látszik, ez egy kerekséget kampányoló óra, így ez a megoldás is egyből értelmet nyer. Az más kérdés, hogy amúgy a korona kidolgozottsága olyan, hogy az ember szomorú az elrejtése miatt, de az összkép miatt teljesen érthető. Még a rejtett megoldással is hibátlanul felhúzható, valamint beállítható az óra, a nagy recék tökéletesen megakadnak az ember ujjbegyén.

Seconde Française

A hétköznapi járókelő azt gondolhatná, hogy ez egy egyszerű, kerek tok, ami semmi extrát nem tartogat. Nagyobbat nem is tévedhetne! Elsőre nem vettem észre, de pár nappal később feltűnt, hogy a szemből fényes tokot és rámát megtöri az üveg melletti hosszanti szálcsiszolású rész. Ez egy olyanfajta elválasztást ad a tok és a számlap között, amit az ember agya természetesnek vesz, azonban a szemünk nem igazán veszi észre. Ugyan ez a szálcsiszolás jelenik meg a tok oldalán is függőlegesen, ami az előbb említett ráma oldalán is megvan. Tehát a ráma oldalról, valamint szemből szálcsiszolt, a letörésen pedig polírozott, ami olyan fényjátékot biztosít, ami még egy árkategóriával feljebb is simán megállná a helyét. A korona oldaláról már nem is beszélve, hiszen mint említettem, maga a korona kidolgozása is parádés, ami tökéletesen beleilleszkedik ebbe az összjátékba.

Seconde Française

Fontos kitérnem azért a száraz tényekre is. Az acél tok korona nélküli (ezesetben tehát teljes) átmérője 39 mm, ami a tökéletes középút lehet mindenki számára. A szíj szélessége 20 mm, tehát az utólagos szíjak válogatásánál maximum a hajlított megoldás miatt fájhat a fejünk, de ahogy elnézem, egy sima, egyenes szíj is el fog férni a tokfülek között. A tok magassága 45 mm, vastagsága pedig alig haladja meg a 10 mm-ert. Az üveg zafír, vagyis nem lesz gond a karcokkal, a vízállóság pedig 50 m, ami egy öltönyóra esetében, ami nem rendelkezik koronazárral (miért is kéne neki), bőségesen elég.

Ritkán szoktam a számlapra kitérni az utolsók közt amikor a küllemről van szó. Ez nem amiatt van, mert a számlap kidolgozottsága rossz lenne, hanem a tok van annyira felhúzva, hogy az ember utólag jön csak rá, hogy ezen az időt is le lehet olvasni. A számlapot illetően sokféle variáns van a Seconde Française 19.24 modellcsaládban, az én választásom a „white ivory„-ra (fehér elefántcsont) esett. Ugyanis, hogyha elegáns óráról van szó, én mindig a világos számlapokat keresem, ezek között is a fehéret kedvelem a legjobban.

Seconde Française

Sokan szeretik, hogyha egy számlap letisztult. Nos, én nem ebbe a táborba tartozom, én szeretem a sűrű, informatív megoldásokat. Ez alól ez a „boblő” sem kivétel. Találunk összesen 3 percskálát, legbelül egy külön szinten egy 5 perceket jelölő skálát, erre jönnek rá a kékített mutatók, valamint a szintén kék „mystery” másodperc mutató. Hat óránál megtalálhatjuk a „Paname” szócskát, valamint a „Calibre France” kifejezést, amire rögvest ki fogok térni.

A csattanó

Mint az az előzőekből átjöhetett, a Seconde Française 19.24 kinézete eddig se volt ellenemre. Azonban akkor jött az igazi meglepetés, amikor az órát megfordítottam. Akadt már olyan óra a kezeim közt, ami hátulról talán még szebb volt, mint előről, azonban ez a Beaubleu kifejezetten ebbe a tábroba tartozik!

Egyfelől, a hátlap üveggel van ellátva, hogy kirajzolódjék a pompás tokban rejlő FE (France Ébauche) szerkezet, amelyre újfent mindjárt kitérek. Viszont az a mértékű kidolgozottség, valamint munka, ami ezen a hátlapon tettenérhető, az valami zseniális. Egyfelől itt is jelen vannak a szálhúzott és fényes részletek, viszont mindenmelett olyan zseniálisan szépen vannak kidolgozva a rések a toknyitóhoz, a kivágások a feliratoknak, hogy az elképesztő. Hátulról megfigyelve a ketyegőt simán 2-3 árkategóriával feljebb rangsorolnám ezt az órát, mint ahova eredetileg tartozik.

Seconde Française

Ehhez természetesen az FE szerkezet külső jelleme is hozzáad, nem is keveset. Ez egy francia fejlesztésű óramű, amelyben az FE, valamint a Beaubleu is részt vett. A werkről egyelőre még nem tudni túl sokat, azt azonban igen, hogy 46 óra járástartalékkal rendelkezik, pontosságát -7 / +7 másodperc közé garantálják, valamint mocsok jól néz ki, még órás szemmel is! A szerkezetre 5 év, összeségében az órára pedig 3 év garanciát vállal a gyártó.

Verdict

Hát, mit is mondhatnék. Kissé elfogult vagyok a Seconde Française 19.24-el, azonban azt gondolom, hogy ez egy messzemenően jó ár / érték arányú óra. Mint mondottam volt, a tok minősége is kidolgozottsága parádés, a számlap és a mutatók megoldása is nagyon szép, a szerkezet pedig izgalmas, és ízig-vérig francia. Olyan ez, mint egy fűszeres croissant. Első ránézésre semmi extra, de amikor beleharapsz, akkor jössz rá, hogy nem egy mindennapi dologgal állsz szemben. Tudom ajánlani mindenkinek, aki valami olyan elegáns órát szeretne, ami elrugaszkodik a már jól megszokott svájci brandektől, közepesen mély a büdzséje, és szereti az átlagosnál kicsit izgalmasabb órákat.

GyártóBeaubleu
ModellSeconde Française 19.24
Számlapfehér / sötétkék / szürke / zöld
Tok anyagaacél
Tok méreteKorona nélküli átmérő: 39 mm
Magasság: 45 mm
Vastagság: 10.2 mm
Szíj20 mm széles, választható bőr (fekete / kék / zöld / szürke), vagy acél
Üvegdomború zafír
Vízállóság50 m
Ár€1.490 bőrszíjjal, €1.590 fémszíjjal

#hirdetes #szponzoralttartalom
Az órát a Beaubleu óragyártó bocsátotta a rendelkezésünkre, melyet ezúton is köszönünk!

Vissza a kezdőoldalra

Szerző

Zsigmond Viktor
Zsigmond Viktor
Huszonéves, gyógyíthatatlan óramániás. Hobbimat iskolai szintig fejlesztettem, így néhanapján erősen kocka dolgokat is olvashattok tőlem. Órás kalandjaimat, illetve fejlődésemet igyekszem dokumentálni képes, valamint írásos formában is – előbbit főleg Instagramon, utóbbit pedig itt, az 5BAR oldalán.

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Kéretlen reklámokkal nem fogunk zavarni!